Európa

A rideg valóság: itt az összefüggés a tömeges migráció és a bűnözés között

Hirdetés

Két hete Európa bevándorláspárti vezetői, Angela Merkel, Giuseppe Conte és Emmanuel Macron Máltában megkötöttek egy migránspaktumot, melynek értelmében – gyakorlatilag a tavalyi ENSZ-egyezményhez hasonló módon – ellenőrzés nélkül szállítanák Európa szívébe az illegális bevándorlókat.

Hogy miért óriási hiba kontroll nélkül integrálhatatlan tömegeket beengedni, azt egyetlen képpel is könnyen szemléltethetjük.

A képet bármelyik belga, svéd vagy francia nagyvárosból is választhattuk volna, ez a fotó épp Sadiq Khan Londonjából érkezett, és csak a július utolsó hetében, tehát egyetlen hét alatt elítélt bűnözőket ábrázolja.

A 24 elkövető szinte mindegyike migrációs hátterű, mint ahogy az áldozataik is, azonban a bűnesetek között van fehérek ellen elkövetett rasszista támadás is. Többen egyébként visszaeső bűnözők, őket ennek ellenére sem toloncolták ki.

  • Van közöttük olyan, aki egy csecsemő nyakához szorította a kést, úgy rabolt az édesanyától,
  • egy másik elítélt a mostohaanyját késelte meg,
  • harmadikuk egy 14 éves lányt ejtett teherbe (ilyenkor természetesen nincsenek sehol #MeToo-harcosok),
  • egy 28 éves áldozatot pedig 18 késszúrással végeztek ki közülük hárman.

A példa jól mutatja, hogy hova vezet a bevándorlók ellenőrizetlen beengedése Európa területére, ahogy azt például az ENSZ, vagy a múlt héten tető alá hozott máltai migránspaktum is szorgalmazza.

Hirdetés

Kép: mylondon.news

Forrás: 888

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!