Európa

A román államfő semmibe veszi a törvényeket

Hirdetés

Jogsértést követett el Klaus Johannis államfő, amikor törvényes határidőn belül nem válaszolt a neki küldött beadványra – állapították meg a dokumentum benyújtói, Fejér László Ödön és id. Lomnici Zoltán.

Többen is kiállnak Bekéék mellett. Az államfő továbbra is semmibe veszi a kegyelmi kérvényt.

Mint ismeretes Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ szenátor és id. Lomnici Zoltán a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, volt főbíró beadványban kérték az elnököt, hogy elemezze újra a székely terrorperben elítéltek ügyét, és részesítse őket elnöki kegyelemben.

A petíciót a Román Szenátus október 9-én iktatta, a törvény szerint Klaus Johannis 45 napon belül köteles válaszolni a beadványokra, ám mindeddig ezt nem tette meg. A koncepciós perben, terrorizmus vádjával 5-5 évre elítélt Beke István és Szőcs Zoltán kézdivásárhelyi székely férfiak ügye újra süket fülekre talált a második mandátumát elkezdő államelnöknél – állapítják meg a beadvány benyújtói közleményükben. Megállapítják, az államfő jogsértést követett el a mulasztással. Id. Lomnici Zoltán egy olyan nemzetközi jogvédő szervezet elnöke, melynek alapítói között Nobel-díjas tudós is volt, a román államelnök lépését egyrészt udvariatlannak, másrészt elfogadhatatlannak minősíti. Fejér László Ödön pedig hangsúlyozza, a jogsértő eljárással az államfő a szenátust sértette meg.

Románia első embere semmibe veszi a törvényeket, jól mutatja, hogy mit jelent számára a jogállam, de egyben üzenet is az őshonos magyar kisebbségnek, hogy nem fontos számára azok képviselete – vélik a kezdeményezők. A szenátor újabb levélben kér magyarázatot Klaus Johannis államfőtől a válasz elmulasztására, egyúttal személyes kihallgatást is kér, bár az előzmények ismeretében ezek kimenetele is kétséges. Az év elején már kértek audienciát az elnöktől, akkor azt a választ kapták, hogy zsúfolt programja miatt nem tudja fogadni őket, és javasolta, hogy az elítéltek kérjenek személyesen kegyelmet.

Hirdetés

Beke István és Szőcs Zoltán azonban több ízben kifejtették, nem kérnek kegyelmet, mert azzal elismernék az ítélet jogosságát. A két kézdivásárhelyi férfit 2018 júliusában öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, ha nem kapnak kegyelmet leghamarabb jövő év májusában szabadulhatnak.

szekelyhon.ro nyomán

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!