Európa

A románok tegnap választottak – megvan az eredmény

Hirdetés

A belföldi szavazóhelyiségek zárása után közzétett exit poll-becslések szerint a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő vasárnap magabiztos győzelmet aratott a romániai elnökválasztás második fordulójában szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dancila exminiszterelnök felett, és így a következő öt évben is ő lesz Románia elnöke.

A román hírtelevíziók helyi idő szerint vasárnap 21 órakor (közép-európai idő szerint 20 órakor) ismertették a belföldi szavazókörökből távozó választók megkérdezése alapján készült becsléseiket, amelyek szerint Iohannis az érvényes voksok több mint 65 százalékával nyert. A részvétel magasabb volt, mint az első fordulóban, a milliós nagyságrendben voksoló román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntött, a romániai magyarok többsége azonban tüntetően távol maradt az urnáktól.

A romániai választások történetében először most már minden tizedik voksot külföldön adtak le. Belföldön több mint 9 millióan szavaztak, míg külföldön a romániai urnazárásig 926 ezren. A külképviseleteken azonban még folytatódott a voksolás, hiszen mindenütt helyi idő szerint 21 órakor zárnak a szavazóhelyiségek. A részvétel így összességében legalább két-három százalékkal meghaladhatja az első fordulóban mért 51 százalékot.

A magyar választók – akik öt évvel korábban döntő módon járultak hozzá ahhoz, hogy Iohannis legyőzze a sokkal esélyesebbnek tartott Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfőt – tömeges távolmaradásukkal jelezték, hogy csalódtak az újrázni készülő államfőben, és Dancilát sem tartják alkalmasnak az államfői tisztségre. A magyar többségű megyékben a részvétel fele volt az országos átlagnak: Hargita megyében a jogosultak 22,9, Kovászna megyében 25,9 százaléka adta le voksát. A belföldön leadott szavazatok csaknem 95 százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő nyert újabb ötéves mandátumot vasárnap.

A központi választási hatóság honlapján valós időben elérhető adatsor szerint Iohannis a megszámolt szavazatok 62,8 százalékát kapta, míg szociáldemokrata ellenfelére, Viorica Dancila volt miniszterelnökre a voksok 37,1 százalékát adták.

Hirdetés

A külképviseleteken, ahol péntek óta szavazhattak a külföldön élő román állampolgárok, még nem ért véget a szavazás, hiszen mindenütt helyi idő szerint 21 órakor zárnak a szavazókörök. A túlnyomó többségében jobboldali érzelmű román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntött az elnökválasztás második fordulójában: romániai idő szerint 23 óráig több mint 940 ezren éltek választójogukkal.

Ilyen körülmények között a végeredmény közelebb kerülhet az exit pollok által jelzett 65 százalékhoz, az viszont nem kétséges, hogy Klaus Iohannis marad Románia elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig az utóbbi harminc év elnökválasztásainak leggyengébb eredményével zárta az idei megmérettetést.

Klaus Iohannis az európai, modern és normális Románia győzelmeként értékelte vasárnap este azt, hogy az exit poll-becslések szerint legyőzte szociáldemokrata ellenfelét. Iohannis rámutatott: a Szociáldemokrata Párt (PSD) az utóbbi harminc év egyetlen elnökválasztásán sem szenvedett ilyen súlyos vereséget. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a jobboldal csak egy csatát nyert, a „háborút” csak akkor fogja megnyerni, ha a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon ellenzékbe küldi a PSD-t. Azt ígérte, hogy újabb ötéves mandátuma idején valamennyi román választópolgár elnöke lesz, azoké is, akik nem rá szavaztak, vagy távol maradtak az urnáktól. Leszögezte: nem a PSD választóival áll harcban, hanem, a PSD-vel, amely szerinte az utóbbi harminc évben – de leginkább utóbbi hároméves kormányzása idején – a legfőbb akadálya volt Románia fejlődésének.

Iohannis egykori pártja, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indult újabb mandátumért az elnökválasztáson. A párt székházában tartott győzelmi beszédében – a PNL által néhány hete hivatalba lépett kisebbségi kormányára utalva – azt mondta: mindent megtesznek azért, hogy egy új parlamenti többséget hozzanak létre az összes demokratikus párt bevonásával, és elkezdjék építeni azt a „normális Romániát”, amelyben minden román szeretne élni.

Viorica Dancila is rövid nyilatkozatban mondott köszönetet választóinak, azt hangsúlyozva, hogy valójában javított a PSD májusi európai parlamenti (EP-) választáson elért eredményén, sőt – a megszerzett több mint 3 millió szavazat számát, nem pedig az általuk képviselt arányt tekintve – valójában megismételte a 2016-os romániai parlamenti választásokon elért győzelmét.

Hirdetés

Dancila szerint a PSD folytatni fogja a harcot a „hatalmi monopólium” és „megszorító” politika ellen, amellyel a szociáldemokraták szerint Iohannis és a PNL kormány akarja sanyargatni a román népet. Dancila üzenete azonban, amellyel vereségét próbálta szépíteni, inkább párttársainak szólt, hiszen eddig a PSD minden elnökválasztási kudarc után elzavarta az elnökét, pedig az eddigi elnökválasztásokon a jelöltjei mindig megkapták a voksok legalább 45 százalékát.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!