Európa

A szerb elnök totális határzár elrendelésére hatalmazta fel rendőreit

Hirdetés

Az Észak-Macedóniával szomszédos államhatár „hermetikus” lezárásának lehetőségét vetette fel Aleksandar Vucic szerb elnök, bejelentette: felhatalmazza a biztonsági erőket a legszigorúbb biztonsági szabályok bevezetésére, ha nagymértékű migránshullám indulna meg országuk felé.

Vecernje Novosti belgrádi napilap beszámolója szerint a szerb elnök elővigyázatosságból, a nemzetbiztonság érdekében döntött így.

A lap azt is közölte, hogy Aleksandar Vucic személy szerint elutasítja az idegenellenességet, és azt szorgalmazza, hogy segíteni kell a háborús menekülteket, hiszen a szerbeknek a saját történelmük során is hasonlókat kellett átélniük.

A szerb lap információi szerint a török elnök múlt pénteki bejelentése óta – miszerint Törökország nem tudja a továbbiakban feltartóztatni az országban tartózkodó migránsokat – Aleksandar Vucic folyamatos kapcsolatban van a biztonsági szolgálatokkal, és meggyőződése szerint Szerbia képes lesz megvédeni a határait, a területét, és az ország nem fog a migránsok gyűjtőhelyévé válni.

Szerbián a 2015-ös migránsválság idején több mint egymillióan haladtak át, ám a magyar határzár felállítását követően nem sokkal lassult az áradat, és az utóbbi négy évben nem regisztráltak napi néhány tucat újonnan érkező illegális bevándorlónál többet.

Hirdetés

A szerbiai menekültügyi főbiztosság tájékoztatása szerint Szerbiában jelenleg 6200 migráns tartózkodik.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!