Európa

A szlovák tisztifőorvos nagyon komoly döntést hozott

Hirdetés

A szlovák tisztifőorvos, Ján Mikas, szerdán jelentette be, lezárják azokat a cigánytelepeket, ahol koronavírussal fertőzött személyeket találtak.

Az óvintézkedést megerősítette Igor Matovič kormányfő is.

Igor Matovič miniszterelnök elmondta, öt szepességi településén találtak fertőzötteket, három beteget Krompachyn, többet a közeli falvakban. Noha csak azokat ellenőrizték, akik külföldről tértek haza, javarészt az angliai Sheffieldből vagy az ausztriai Tirolból, még így 31 teszt lett pozitív.

Mikas biztosította a helyieket, a lezárt telepeken továbbra is figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet, és szükség eseten mindenkit megfelelő egészségügyi ellátásban részesítenek.

RENDELETBEN UTASÍTJUK AZ ÉRINTETT ÖNKORMÁNYZATOKAT, HOGY TILTSÁK MEG A TELEPEN LAKÓK ÉS A LAKOSSÁG TÖBBI RÉSZÉNEK ÉRINTKEZÉSÉT – mondta Renáta Hudáková, az iglói regionális közegészségügyi hivatal munkatársa.

Hirdetés

A miniszterelnök felhívta a figyelmet a vírus terjedésének veszélyeire, majd arra kérte a lakosokat, tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket, és figyeljék, nincsenek-e a tüneteik. Elmondta, gondoskodnak a karanténba került lakosok víz- és élelmiszerellátásáról.

A Szlovák Fegyveres Erők vezérkari főnöke, Daniel Zmeko közölte, a hadsereg a húsvéti ünnepek alatt négyről nyolcra kívánja növelni a mintavételi csoportok számát. Ennek érdekében a településekre közel 800 katonát vezényeltek ki, akik szerdáig már több mint 1000 mintát vettek.

Matovič szerint sem a cigányok, sem mások nem felelősek azért, mert megfertőződtek. Úgy véli, ha valakit hibáztatni lehet, az az előző, Pellegrini-kormány, amely a külföldről hazatérők esetében nem rendelte el a kötelező karantént állami karanténállomásokon, hanem hagyta, hogy hazamenjenek.

SZLOVÁKIA MÉG NEM NYERTE MEG AZ ÚJ KORONAVÍRUS ELLENI KÜZDELMET – figyelmeztetett Ján Mikas, országos tiszti főorvos. Ő úgy véli, a következő két-három hét megmutatja, hogy vissza lehet-e vonni a kormányzati intézkedéseket. Hozzátette, a legfontosabb az előírt szabályok betartása, illetve a széles körű tesztelés.

Mikas szerint a marginalizálódott csoportokra kell összpontosítani.

Hirdetés

Forrás: elemi.hu parameter.sk nyomán – Fotó: TASR)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!