Európa

A Vatikán titkos projekten dolgozik a háborúval kapcsolatosan

Hirdetés

Ferenc pápa magyar idő szerint vasárnap este 6 körül utazott el Budapestről, a repülőn pedig rögtön tartott is egy sajtótájékoztatót, ahol újságírói kérdésre elmondta, a Vatikán aktívan dolgozik az orosz–ukrán konfliktus lezárásán, bővebb információkat azonban egyelőre nem osztott meg erről.

Hajlandó vagyok bármit megtenni, amit csak kell. Már dolgozunk egy békemisszión, melynek részletei egyelőre titkosak, de ha eljön az ideje, nyilvánosságra fogom hozni őket”

– mondta a pápa.

Azt is hozzátette, hogy békét csak úgy lehet teremteni, ha nyitunk egymás felé. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktorral és Hilarion orosz pátriárkával is beszélt a fennálló helyzetről, és hangsúlyozta, hogy itt nemcsak kerülgették a forró kását, hanem érdemi beszélgetéseket folytattak, mert végső soron mindenki abban érdekelt, hogy a béke felé haladjunk.

Ferenc pápa a háború kitörése óta számtalanszor jelezte már, hogy segítene a béke megkötésében, egyelőre azonban az erőfeszítései nem vezettek eredményre. Denisz Smihal ukrán miniszterelnök legutóbb csütörtök reggel a Vatikánban tartott audiencia során egyeztetett a katolikus egyházfővel, ahol ismét meghívta őt Ukrajnába, a pápa azonban korábban már jelezte, hogy csak akkor utazik el Kijevbe, ha egyúttal Moszkvába is el tud jutni.

Hirdetés

(Reuters)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!