Világ

A venezuelai diktátor videoüzenetben fenyegette meg Trumpot

Hirdetés

Legalább 40 ember meghalt és 700-at letartóztattak a kormányellenes zavargásokban, Venezuelában. Az ENSZ adatai szerint gyerekeket is fogva tart a Maduro elnökhöz hű hadsereg.

Közben az Egyesült Államok bejelentette: befagyasztja a venezuelai olajvállalat vagyonát, és megtiltja az amerikai cégeknek, hogy üzleteljenek a társasággal.

Ismét fellángoltak az indulatok Venezuelában, miután a törvényhozás elnöke, Juan Guaido feleskette magát az ország ideiglenes elnökének, aláásva ezzel Nicolas Maduro hatalmát. Az ENSZ emberi jogi irodája azt közölte: legalább 850 tüntetőt tartóztattak le a kormány emberei, köztük gyerekeket is.

„Becsléseink szerint eddig csaknem 40 embert öltek meg a kormányellenes tüntetéseken. Ebből 26 embert lelőttek a kormány fegyveres erői” – mondta a világszervezet illetékese Rupert Colville.

Közben az Egyesült Államok minden korábbinál szigorúbb szankciókat jelentett be Venezuelával szemben. Befagyasztják a venezuelai állami olajvállalat összes vagyonát az Egyesült Államokban és megtiltják az amerikai cégeknek, hogy üzleteljenek az olajtársasággal.

Hirdetés

Ezt már Nicolas Maduro sem hagyta szó nélkül. A diktátor videoüzenetben fenyegette meg Washingtont.

„Azt üzenem Donald Trumpnak: ne szórakozzon Venezuelával. Azonnal vegye el a kezét Venezueláról” – mondta Maduro.

Az egyre több állam által elismert Juan Guaido ugyanakkor megköszönte a nemzetközi támogatást és azt mondta: reméli, ennek a nyomásnak meglesz az eredménye.

Közben az amerikai külügyminisztérium arról tett bejelentést, hogy hozzáférést biztosít az Egyesült Államok a venezuelai vagyon amerikai bankokban tartott egyes számláihoz Juan Guaidónak. A tárca közlése szerint Guaidó a jegybank szerepét betöltő központi tartalékrendszer (Fed) New York-i részlegénél és más, az Egyesült Államok által biztosított bankoknál kapta meg a felhatalmazást ottani venezuelai vagyonok felhasználásához.

A felhatalmazásról még pénteken született meg a döntés és a venezuelai kormány vagy a venezuelai jegybank tulajdonában lévő egyes számlákra vonatkozik. „Ez a felhatalmazás segíti majd a törvényes venezuelai kormányt, hogy a nép érdekében megóvja majd ezt a vagyont” – fogalmazott közleményében Robert Palladino amerikai külügyi szóvivő az MTI közlése szerint.

Hirdetés

Juan Guaidó a The Wall Street Journal című lap keddi számában közölt interjújában – amely a venezuelai fővárosban, Caracasban készült – a többi között azt hangsúlyozta, hogy szerinte a változások „békésen és alkotmányos úton” fognak lezajlani. Az ellenzéki politikus elmondta: az amerikai intézkedéseknek köszönhetően azonnal hozzáférhet mintegy 500 millió dollárhoz, és arra számít, hogy ezt követően további összegek felhasználására is felhatalmazást kap. A lap megjegyezte: a most felszabadított összegek segíthetik az ellenzéket, hogy megnyerje magának a hadsereg Nicolás Maduro elnökhöz még mindig hű tagjainak támogatását.

A venezuelai politikus a lapnak cáfolta, hogy tárgyalások folynának az ellenzék és a Maduro-rendszer között. „Nem tárgyalások vannak, hanem kérések” – fogalmazott. Azt jósolta, hogy a hadsereg Madurónak nyújtott támogatása már nem tart sokáig, mert a katonák családjai is ugyanazokkal a gazdasági nehézségekkel néznek szembe, mint a venezuelai lakosság.

Forrás: atv.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!