Kultúra

A Viking kapitánya tovább trükközött

Hirdetés

Nem véletlenül került a Viking Sigyn kapitánya a házi őrizet után ismét 3 hónapra a rácsok mögé. Hiába fizette ki a 15 millió forintos óvadékot, hiába működött együtt a hatóságokkal, és jelent meg minden kihallgatáson, időközben olyan bizonyítékok kerültek a rendőrök és az ügyészek kezébe, amelyek egyértelművé tették: le kell tartóztatni őt.

Az ügyészség szerint az ukrán férfi lelkén szárad a Hableány május 29-i tragédiája.

A sétahajó, fedélzetén 33 koreai turistával és a 2 fős magyar személyzettel épp kikötni készült az esti városnéző túrája után, amikor Jurij C. a hatalmas szállodahajóval előzni kezdte, nekiütközött, és maga alá gyűrte. 27 ember meghalt, 1 eltűnt, 7 túlélte. A baleset után hiába figyelmeztették a saját fedélzetén lévő utasok, nem adott ki parancsot a mentésre az embereinek, sőt a környező hajókat sem figyelmeztette. A tanúvallomások szerint úgy tűnt, mintha észre sem vette volna, mi történt körülötte. Vagy pedig épp mással volt elfoglalva…

„Az igazságügyi informatikai szakvélemény szerint Jurij C.-től lefoglalt mobiltelefonon több ezer kommunikáció nyoma fellelhető, azokat azonban a gyanúsított törölte” – áll az ügyészségi indítványban. – „A törlések egy része a baleset után, és a készülék lefoglalása előtt történt, amelyre a törölt, de a szakértő által visszaállított üzenetek tartalma utal.”

A kapitány a fiának, Viktornak több üzenetet is írt ebben az időszakban. Míg a rendőröknek váltig azt hangoztatta, hogy nem érzi hibásnak magát, addig neki egészen más hangnemben mesél a történtekről. A balesettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nem láttam”, „nem vettem észre”, „lehet, hogy ütköztem vele”, folyik a tisztázás, lehet, hogy az eredmény az lesz, hogy az én hibám.”

Hirdetés

„Ezek a mondatok az álláspontom szerint felérnek egy beismerő vallomással” – jelentette ki dr. Sógor Zsolt, a Hableány tulajdonosának ügyvédje.

Ennél még terhelőbb az a beszélgetés, amely Jurij C. és a másodkapitánya, Toma M. között történt. Történetesen akkor, amikor a kapitányt a tragédia másnapján épp kihallgatták a rendőrök a balesettel kapcsolatban, akkor még csak tanúként.

J. C.: „Hello Misho! Ránéztél az AIS ügyre? Még a rendőrségen vagyok.”
T. M.: „Helló Jurij! Nem, még nem, az, amit tegnap kaptunk az erre a régi AIS-re vonatkozó navigáció.”
J. C.: „Van-e valami az AIS-ből és a kamerából?”
T. M.: „Jurij, még nem, az emberek még keresnek, nézelődnek, de még semmilyen infó nincs.”
A beszélgetés a laikus számára alig érthető, ám aki ismeri az ügy aktáit, annak nagyon is sokat mond: a kapitány a radar- és kamerafelvételek felől érdeklődik, hogy van-e ellene terhelő bizonyíték…

Most már egészen világossá vált: Jurij C. a baleset idején nem nézte, mi van a hajója körül, hiszen utólag, a rögzített felvételekből szerette volna megtudni azt. A laptopjáról valaki be is jelentkezett, és megpróbálta megnézni a kamerafelvételeket, talán épp a másodkapitány a fenti beszélgetés után. A rendszer azonban szerencsétlenül épp aznap hajnal óta nem rögzített semmit, mivel megteltek a tárolók.

Ez a beszélgetés a bizonyítéka annak, hogy Jurij C. megpróbált bizonyítékokat eltüntetni. Ha csak kíváncsiságból érdeklődött ezek utána a számára nagyon is terhelő adatok után, vajon miért törölte később az ominózus beszélgetést?” – tette fel a kérdést dr. Sógor Zsolt.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!