EurópaVilág

A világ egyik legmodernebb légvédelmi rendszerét is megkapta Ukrajna Amerikától

Hirdetés

A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok leszállította Ukrajnába az amerikai gyártmányú NASAMS (National Advanced Surface-to-Air Missile System – Nemzeti Fejlesztett Föld-Levegő Rakétarendszer) légvédelmi rendszer első példányait.
Volodimir Zelenszkij egy vasárnapi interjúban megköszönte az Egyesült Államoknak az eddig nyújtott támogatást, azonban kijelentette, hogy az orosz csapatok által lőtt lakott területek védelmére a jelenleginél jelentősen több légvédelmi eszközre lesz szükségük.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint Ukrajna jelenleg két üteget (ütegenként három indítót) kapott Washingtontól, amely további 18 rendszert tervez leszállítani. A NASAMS éles bevetésen eddig még nem vett részt, így az ukrajnai tapasztalatok valószínűleg a gyártó számára is kiemelt jelentőséggel bírnak. A NASAMS a világ egyik legmodernebb légvédelmi rendszere.

A norvég-amerikai fejlesztésben gyártott fegyver többféle rakétát is képes indítani, maximum 40 kilométeres távolságra. A rendkívül kompakt eszköz egy teherautóra szerelve szállítható, a hozzá tartozó kiegészítő radarok, és elektronikai rendszerek szintén felférnek egy-egy szállítójárműre.

A NASAMS rendszert több NATO-tagállam is alkalmazza, hazánk 2024-ben tervezi rendszerbe állítását – írja a Portfolió.

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!