EurópaItthon

A világsajtó Orbán Viktort méltatja

Hirdetés

Miközben a hazai bevándorláspárti média a Fidesz kudarcáról ír erőltetett cikkeket, addig a két legnagyobb európai hírügynökség nem tesz más, mint hogy beszámol az elsöprő győzelemről.

Az Index szerint Orbán Viktor nem lehet elégedett az 52 százalékos eredményével, a HVG pedig úgy látja, hogy hiába a nagyarányú győzelem, az ország megosztott és a kormány pedig el van bizonytalanodva.

A gond csupán az, hogy még az amúgy Magyarországgal korántsem elfogulatlan brit és francia hírügynökségek sem mertek ekkora hazugságokat leírni, hiszen a Fidesz 52 százaléka és a DK 16 százaléka között húzódó 36 százalékos különbséget nehéz letagadni.

Nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz a keményvonalas bevándorlásellenes álláspontjának köszönhetően a megosztott ellenzék felett – írja a Reuters hírügynökség, amely még csak nem is próbálja lebecsülni az Európa-szerte egyedülálló sikert.

Hasonló módon értekezett a tegnapról a francia AFP is, anyagukban kiemelték, hogy hatalmas győzelmet zsebelt be az Orbán Viktor vezette Fidesz.

Megemlítették azt is, hogy a második helyen lévő, 16,3 százalékos DK messze lemaradt a kormányzó párttól dacára a rekordmagas részvételnek.

Hirdetés

Emlékezetes, ezzel az eredménnyel a kormánypártok 13 mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt küldhet majd Brüsszelbe: a Demokratikus Koalíció (DK) négyet, a Momentum kettőt, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig egyet-egyet.

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!