Tech

A WHO szerint senki sem tudja megjósolni, mikor fog eltűnni a koronavírus

Hirdetés

A koronavírus által okozott Covid-19 betegség olyanná válhat, mint a HIV-vírus, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat – mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója szerdán, egyben óva intett mindenkit a járvány időtartamára vonatkozó jóslatoktól, és további átfogó erőfeszítéseket sürgetett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Fontos, hogy szót ejtsünk erről, ez a vírus újabb endémiás vírussá válhat közösségeinkben, és talán sosem fog eltűnni” – jelentette ki online sajtótájékoztatóján Mike Ryan. „Fontos, hogy realisták legyünk, és úgy gondolom, senki sem tudja megjósolni, mikor fog ez a betegség eltűnni” – tette hozzá. „Szerintem ebben a helyzetben nem lehetnek ígéretek és határidők. Ez a betegség lehet, hogy hosszan tartó problémává válik, de az is lehet, hogy nem” – tette hozzá.

Ugyanakkor a világnak van némi ellenőrzése afölött, hogyan kezeli a pandémiát, és egy vakcina kidolgozása esetén is masszív erőfeszítésre van szükség a járványellenes küzdelemben – mondta. Ryan szerint eget rengető vállalkozás lesz a vakcina kifejlesztése.

Több mint száz lehetséges oltóanyagon dolgoznak jelenleg, amelyek közül több már a klinikai tesztelési fázisban van. Ugyanakkor egészségügyi szakértők ismételten felhívták a figyelmet egy hatékony vakcina kifejlesztésének nehézségeire. Ryan megjegyezte, hogy létezik védőoltás a kanyaró ellen is, ennek ellenére a betegség nem tűnt el.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hozzátette:

Hirdetés

A járványgörbe alakulásának befolyásolása a kezünkben van. Ez mindenkit érint, és mindannyiunknak hozzá kell járulnunk a pandémia feltartóztatásához.”

A decemberben Kínában felbukkant koronavírus világszerte 4,3 millió embert fertőzött meg, és több mint 291 ezer ember halálát okozta.

Forrás: Reuters/MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!