Európa

Belgium nőket és gyerekeket fogad vissza a szíriai dzsihadista börtöntáborból

Hirdetés

Dzsihadistáknak fenntartott börtöntáborokban tartják fogva Szíria északi részén azokat, akik korábban csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A belga kormány azonban úgy érzi, a belga állampolgársággal rendelkező, terrorszervezethez csatlakozott nők és gyerekek jobb helyen lennének Európában, mint egy börtöntáborban, ezért feltett szándékuk valamennyiüket hazavinni. 

Három anya és hét gyermek azonnal vissza is utasította az ajánlatot, annyira megvetik a belgákat és az európai kultúrát. Inkább maradnak egy szíriai börtöntáborban. Hat anya és tíz gyermek azonban inkább visszatérne Belgiumba, a belgák pedig tárt karokkal várják a kalifátusért harcolókat. Elvégre, mi baj lehet belőle? A nyitottság és a tolerancia amúgy is fontosabb, mint holmi biztonság, meg európai életek.

Több száz európai állampolgár, köztük nők és gyerekek mennek Szíriába azért, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez. A legtöbb európai állam már nem fogadja vissza a szervezethez csatlakozottakat, utoljára 2019-ben volt, hogy ekkora számban szállítottak haza európai állampolgárokat – írja a BBC.

A nőkre elvileg tárgyalás vár majd, ahol – az európai bírósági ítéleteket ismerve – nagy valószínűséggel megússzák egy ejnye-bejnyével, miközben a 18 év alattiakat még csak bíróság elé sem állítják, hiszen a látszatbékében elkényelmesedett európai jogalkotók egyszerűen nem hajlandók elismerni a gyermekekből álló, ideológialig elkötelezett fegyveres milíciák létét. Pedig, ha valakik igazán fogékonyak az agymosásra, akkor azok a még befolyásolható korban lévő 18 év alattiak.

Alexander de Croo miniszterelnök már tavasszal megígérte: Belgium mindent megtesz annak érdekében, hogy a 12 éven aluli gyerekeket visszatelepítsék az országba. Hozzátette: ezen gyermekek jóléte a legfontosabb.

Hirdetés

A BBC szerint a 2011-es szíriai háború kitörése után több mint 400 belga csatlakozott az Iszlám Államhoz. Mi csupán annyit kérdezünk: ebből a 400-ból mennyi volt valójában belga?

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!