Európa

Akár öt évet is kaphat az LMBTQ lobbit kritizáló német lelkész

Hirdetés

Közösség elleni uszítás vádja miatt kell bíróság elé állnia Olaf Latzel brémai evangélikus lelkésznek novemberben – írja a szoljbeapapnak.blog.hu.

A lelkipásztor nyilvánosságra hozta egy 2019-es házassági szemináriumának hanganyagát, amelyben használta a „gendermocsok” és „homolobbi” kifejezéseket. Úgy fogalmazott, hogy „az egész gendermocsok” pokoli, sátáni és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen, illetve óvakodni kell a „homolobbitól”. Emellett bűnözőnek nevezte egy LMBTQ felvonulás résztvevőit, valamint elmondta, hogy az elbizonytalanított emberek elpusztítják a civilizációt és a kultúrát.

Később bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, és kifejtette, hogy nem általánosságban a homoszexuálisokról beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”.

Ezzel arra utalt, hogy a St-Martini templomot, ahol lelkészként dolgozik, keresztényellenes támadások érik: feliratokkal gyalázzák, valamint megzavarják az istentiszteleteket, őt pedig gyilkossággal is megfenyegették kijelentései miatt.

A brémai evangélikus egyház korábban egyértelműen és határozottan elítélte a Latzel kijelentéseket. Most azonban nem kommentálták a hatósági eljárását, az egyházi fegyelmi eljárást pedig felfüggesztették.

Hirdetés

A német Büntető Törvénykönyv értelmében három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát azáltal sérti, hogy egy adott csoporthoz tartozásuk miatt őket szidalmazza, rossz szándékkal megvetendőnek állítja be vagy megrágalmazza – írják a blogon.

Forrás: mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!