Európa

Áll a bál a szerbeknél: eldurvult a tüntetés

Hirdetés

Tovább tartanak a tüntetések Belgrádban, tiltakozásul az ellen, hogy szerintük az államfő önkényes intézkedéseket tesz.

A biztonsági erők tagjai pajzsaikkal igyekeztek visszaszorítani az embereket, megakadályozva őket abban, hogy behatoljanak a parlamentbe. Mintegy hetven embert őrizetbe vettek, többen megsérültek.

Jelentések szerint a parlement épületénél emelt kordonnál egy embert lábon szúrtak.

A tömegben elvegyült civilruhás rendőrök a sérültet biztonságos helyre vitték, ahol sebesülését ellátták. A szurkálót más rendőrök őrizetbe vették.

A pénteki zavargást megelőzően csütörtökön ugyan békés megmozdulás volt Belgrádban, de a hét többi napján vehemens megmozdulások voltak.

Hirdetés

Egyes ellenzéki vezetők azt állítják, az erőszakot a kormány befolyása alatt álló tüntetők szították azzal a céllal, hogy rossz hírbe hozzák azokat, akik kezdetben felléptek Aleksandar Vucic szerb elnöknek a koronavírussal összefüggésben tervezett kijárási tilalma ellen.

A megmozdulások azonban a rendszer elleni szélesebb körű tiltakozásba csaptak át.

Vucic cáfolta, hogy befolyása lenne azokra a „huligánokra”, akik a békés tüntetőkre támadtak a héten. Szerinte ezeket az embereket az ellenzékiek hozták magukkal.

Pénteken a szerb kormányfő, Ana Brnabic arról számolt be, hogy egy nap alatt 18 haltak meg a koronavírusban, ez a legmagasabb halálozási adat a járvány megjelenésének kezdete óta. Háromszáznyolcvanhat embernél mutatták ki egyébként a fertőzést az elmúlt 24 órában. Március óta 17 300-an betegedtek meg a kórban, 352-en meghaltak a balkáni országban.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!