Európa

Áll a bál az EU-csúcson: Orbán beszólt, Macron dühöngött, Kurz kisétált

Hirdetés

A magyar kormányfő lefickózta holland kollégáját, a francia elnök az asztalra csapott, az osztrák kancellár kioldalgott az ülésről egy hívás miatt. Az EU-csúcson megy az adok-kapok a francia-német páros, a Fukar Négyek és a V4-ek között.

A tét a többi közt az, hogy miként épül majd fel a helyreállítási alap, és kötnek-e politikai feltételeket az EU-s pénzek kifizetéséhez.

A magyar kormányfő simán lefickózta az 53 éves holland kormányfőt, Mark Ruttét – „the Dutch guy”-nak nevezte  –, ami a nemzetközi diplomáciában aligha számít bevett szokásnak.

Orbán Viktor arról is beszélt: nem tudja, „miért utálja őt vagy Magyarországot” a holland kormányfő, aki „durván támad”, és pénzügyileg megbüntetné Magyarországot, mert az szerinte nem tartja tiszteletben a jogállamot.

Persze nem csak Orbán Viktor balhézott össze Mark Ruttéval: Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök például azzal vádolta meg a holland kormányfőt, hogy úgy tesz, mintha ő lenne Európa rendőre.             

Hirdetés

Emmanuel Macron francia államfő hétfő hajnalban többször is az asztalra csapott, és azzal fenyegetőzött, hogy kivonul a tárgyalásokról.

Angela Merkel német kancellár pedig kemény szavakkal tette helyre Mette Frederiksent, miután a dán kormányfő a jogállamisági mechanizmus (az uniós pénzek kifizetésének jogállami feltételekhez kötése) feladásával vádolta meg kollégáit.

Beszédes tény, hogy a tárgyalások már negyedik napja tartanak – ilyen hosszú EU-csúcs utoljára 20 évvel ezelőtt volt Nizzában.  

A feszültség érthető, hiszen a tét óriási: a tagállami és az uniós vezetőknek egyrészt a mintegy 1100 milliárd eurósra tervezett, 2021-2027 közötti EU-költségvetésről, másrészt a 750 milliárd eurós, a koronavírus-válság okozta gazdasági válság kezelését célzó helyreállítási alapról kellene megállapodnia.

Az idő sürget, hiszen a krízis sújtotta szektoroknak, cégeknek és a munkájukat vesztett embereknek – a már korábban bejelentett intézkedések mellett – sürgős, átfogó segítségre lenne szükségük.

Hirdetés

Min megy a vita? 

Az egyik fő vitapont a helyreállítási alap összetétele.

Az Európai Bizottság tervei szerint a 750 milliárd eurós alap 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és 250 milliárd euró hitelből állna. (Végeredményben persze minden kölcsön lenne, hiszen az alapot az EU 30 éves, 2028 után visszafizetendő hitelből finanszírozná kötvénykibocsátás révén.)

Az már biztos, hogy a vissza nem térítendő támogatás összege a tervezettnél jóval kevesebb lesz, elsősorban a Fukar Négyek – Svédország, Dánia, Ausztria, Hollandia –, valamint Finnország ellenállása miatt.

Ezek az országok ragaszkodnak ahhoz, hogy az összeg 400 milliárd euró alatt legyen, és szigorú feltételekhez kötnék felhasználását. A járvány által leginkább sújtott államok (főleg Olaszország és Spanyolország) viszont sokáig nem akartak 400 milliárd eurónál kisebb összeget elfogadni.

(Európát) zsarolják a Fukar Négyek – mondta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Ugyanakkor ebben a kérdésben már körvonalazódik a megállapodás: a vissza nem térítendő támogatás összege 390 milliárd euró lehet.

A másik nagy vitás kérdés, hogy jogállami feltételekhez kössék-e az uniós pénzek kifizetését ( mind a költségvetést, mind a helyreállítási alapot tekintve).

A magyar és a lengyel kormány vétót helyezett kilátásba abban az esetben, ha az Európai Tanács beemelné a megállapodásba ezt a kritériumot.

A magyar kormányfő szerint nem szabad belekeverni a politikát az uniós pénzek elosztásába.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy tudja, hogy Orbán Viktor álláspontját támogatja Lengyelország mellett Csehország, Szlovákia és Szlovénia is.

A Fukar Négyek viszont ragaszkodnak ehhez a kikötéshez. A német kancellár és a francia elnök szerint utóbbi államok a csúcs blokkolására használják fel a kérdést.

Macron állítólag akkor csapott többször is az asztalra, amikor a „fukarokkal” tárgyalt, Sebastian Kurz osztrák kancellárra pedig rosszalló megjegyzést is tett.

Látjátok? Őt nem érdekli a dolog, meg sem hallgatja a többieket. Rossz a hozzáállása! – mondta a francia elnök, miután Kurz kisétált az egyik ülésről, hogy elintézzen egy telefonhívást.

Macron egyúttal az akadékoskodó (az EU-ból idén távozott) britekhez hasonlította a Fukar Négyeket.

Ti vettétek át a britek helyét az asztalnál– mennydörögte a Politico szerint.

Lehet, hogy hülyének néztek a segélyeimmel (vissza nem térítendő támogatások), ok, de még Angela is velem van! – mondta a francia politikus egy másik alkalommal, mosolyt csalva több vezető, köztük Angela Merkel arcára.

A show-nak persze koránt sincs vége: a csúcs ma délután  folytatódik.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!