Európa

Államtitkok megsértésével vádolnak az ukránok egy újságírót – erőszakot is alkalmaztak

Hirdetés

Kiutasították vasárnap Ukrajnából Robert Dulmerst, a Nederland Dagblad című holland napilap haditudósítóját, mert közzétett egy fotót a Twitteren az Odessza városban aznap reggel becsapódó rakétákról – írta hétfőn az NlTimes holland hírportál.

A hírportál a Nederland Dagblad tudósítására hivatkozva azt írja: az ukrán hatóságok államtitok megsértésével vádolják az ország területén hivatalos katonai engedéllyel dolgozó veterán újságírót.

Dulmers a saját lapjának elmondta: vasárnap a kikötővárosban tartózkodott, és követte a rakéták becsapódásának hangját. A helyszínen felvételeket készített, amelyeket azután megosztott a Twitteren. Aznap délután a rendőrségre kísérték, ahol elmondása szerint durván bántak vele.

Amikor Dulmers a holland külképviselettel telefonon beszélt, megragadták, kitépték a kezéből a készüléket. Útlevelét elkobozták, és amikor megpróbált ellenállni, fojtogatták és fegyvert szegeztek a fejéhez.

A hatóságok ezután közölték vele, hogy elvették tőle haditudósítói akkreditációját, és onnantól nemkívánatos személy az országban. A rendőrség a férfit saját autójában az ukrán-moldovai határra szállította, és ott adták vissza neki személyi papírjait. Dulmers 2032-ig nem térhet vissza Ukrajnába.

Hirdetés

Az újságíró elmondta, hogy az ukrán hatóságok állításai meglepték, mert Odesszára nem vonatkoznak szigorított tudósítási szabályok.

A Nederlands Dagblad főszerkesztője, Sjirk Kuijper szerint “semmi nem utal arra, hogy Dulmers megszegte volna a hadsereg által kiadott utasításokat vagy korlátozásokat”. Elítélte, ahogyan Dulmerst kiutasították az országból, különösen azt, hogy erőszakot alkalmaztak vele szemben.

Forrás:

MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!