Világ

Amerika nem akar békét Európában

Hirdetés

Az orosz politikai vezetés a nemzetközi helyzet kiéleződésével és az ukrajnai konfliktus eszkalálódásával számol amiatt, hogy Amerika olyan rakétákat bocsájt a kijevi rezsim rendelkezésére, amelyekkel orosz területre is csapás mérhető. Moszkva változatlanul azt javasolja az Egyesült Államoknak, hogy kössenek kompromisszumot, a Nyugat ismerje el az orosz biztonsági követelések jogosságát, és egy új európai biztonsági és együttműködési rendszer keretében törvényes garanciát nyújtsanak egymás biztonságának kölcsönös szavatolására – összegezte pénteken a Magyar Békekör tudósítója a legújabb fejlemények lényegét.

Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese az Al Jazeera televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy mind messzebbre kerül az ukrajnai konfliktus békés rendezésének lehetősége, a kilátások egyre rosszabbak. Még annak lehetőségét sem zárta ki, hogy Ukrajna végső soron elveszíti szuverenitását. Ennek veszélye azért fenyegeti Ukrajnát, mert a Nyugat teletömi fegyverrel a kijevi sereget, Amerika pedig 700 millió dolláros legújabb fegyverszállítmánya keretében olyan HIMARS típusú tüzérségi rakétarendszereket bocsájt az ukránok rendelkezésére, amelyekkel Oroszországra is csapást tudnak mérni.

„Ha ezeket a fegyvereket bevetik Oroszország területe ellen, akkor országunk fegyveres erőinek nem marad más választása, mint csapást mérni a döntéshozó központokra. Sajnálatosan nem csak azokra, amelyek Ukrajnában vannak. A tárgyalásos megoldás elutasítása oda vezethet, hogy Ukrajna elveszíti szuverenitását”– mondta Medvegyev.

Washington magatartása egyértelműen arra utal, hogy folytatni akarja a háborút Ukrajnában, és meg akarja akadályozni egy békeszerződés létrejöttét. Proxy hadviselés eszközeként használja fel az ukránokat Oroszország ellen. Mások vérét ontja saját érdekében. Nem törődik azzal, hogy ezzel destabilizálja európai szövetségeseit. Megfigyelők szerint az amerikai politika várható közvetlen következményeként Nyugat-Európa súlyosbodó gazdasági problémákkal kerül majd szembe, különös tekintettel az energia- és az élelmiszerellátásra. Az energia- és élelmiszerárak példátlan emelkedése, és a foglalkoztatás várható leépülése miatt megélhetési gondokkal kerül szembe, hiszen sem a bérek, sem a munkanélküli segélyek nem tartanak lépést az árakkal. Társadalmi feszültség jelei mutatkoznak a centrumban is.

A Békekör tudósítója megjegyezte: azzal, hogy az Európai Unió vezetése alárendeli az Unió érdekeit az amerikai érdekeknek, esetenként pápább a pápánál is, saját népeit szolgáltatja ki a rossz sorsnak. Nyugat-Európa csak úgy kerülhetné el gazdasági-társadalmi visszafejlődését, ha normalizálná viszonyát Oroszországgal, elismerné az orosz biztonsági igények jogosságát, és törvényes garanciákat nyújtana Oroszországnak cserében saját biztonságának szavatolásáért. Amíg e helyett a természetes és jogos elvárás helyett gazdasági háborút folytat Oroszország ellen, és segédkezet nyújt Amerikának Kijev állig felfegyverzésében, helyzete mind katonai, mind gazdasági téren destabilizálódni fog. Sajnálatosan ez alól Magyarország is csak részben és bizonyos mértékig jelent majd kivételt, ha csak nem vizsgálja felül szövetségi politikáját.+++

Hirdetés

Magyar Békekör

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!