Európa

Amerikai újságíró: 2023 nyara és ősze katasztrófa lesz Európa számára

Hirdetés

Seymour Hersh amerikai oknyomozó újságíró az Russia Tuday-nek nyilatkozva azt mondta, hogy 2023 nyara és ősze katasztrófa lesz Európa számára.

Az újságíró kétségbeejtőnek nevezte az európai helyzetet, megjegyezve a példátlan inflációt.

Szerinte az európai országok cseppfolyósított földgázzal próbálnak boldogulni, amelyet „nem termelnek ki elegendő mennyiségben, és amely háromszor-négyszer drágább”.

„Nem lesz elég gázuk ahhoz, hogy az országaikban élő emberek megfelelően tudjanak fűteni. Nemcsak Németországban, de egész Nyugat-Európa szerte”– mondta.

Az újságíró azt is megjegyezte, hogy korábban annyi orosz gáz volt, hogy Németország tovább tudta értékesíteni. Szerinte „voltak cégek, amelyek a felesleges orosz gázt eladták más cégeknek”, de „ez mostanra mind megszűnt”.

Hirdetés

Hersch rámutatott, hogy az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók nem váltak be.

A szankciók nem működtek. Lehet, hogy a McDonalds eltűnt, de a hamburgereket még mindig ott árulják. Az ország nem haldoklik, az emberek köszönik, jól megvannak ott”– mondta Hersh.

Véleménye szerint „ez a nyár és az ősz katasztrófa lesz Európa számára”.„És [ez] Biden fejére fog hullani. Ő akarta biztosítani magának az újraválasztást vagy az újbóli jelölést [a Demokrata Párt részéről], azonban meg fog bukni” – jósolta az újságíró.

Hersh az RT-nek adott interjúban azt is elmondta, hogy Washington azért dobta be a médiába az Észak-Áramlat merényletek új verzióját, mert a Fehér Ház tudja, hogy ki volt a merényletek kitervelője, de nem fogja kivizsgálni a szabotázst.

NIF

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!