Világ

Amikor a fagyi visszanyal: saját maguk ellen tüntettek egy amerikai egyetemen

Hirdetés

Hátrányosnak találják az USA-ban azt, hogy a bűncselekményekről szóló riasztásokban sokszor leírják a gyanúsított bőrszínét, mert ez az új felfogás szerint árt a feketék közösségének. A megoldás az lett, hogy ezentúl nem írnak az elkövető faji hovatartozásáról.

A bűncselekményekről szóló riasztásokban ezentúl nem tüntetnék fel, hogy a gyanúsított milyen bőrszínű, erről fogadtak el határozatot az egyesült államokbeli Cornell Egyetemen. A változtatást azzal indokolták, hogy sok esetben fekete bőrű embereket gyanúsítanak a különböző bűncselekményekkel, és ez hátrányosan érinti ezt a csoportot.

Az egyetemi tantestület szenátusa április elején hagyta jóvá a határozatot az ügyben. A dokumentum szerint, ha egy bűncselekménnyel kapcsolatban fekete bőrű gyanúsított merül fel, azzal veszélybe sodorják a fekete közösséget, és erőszakot szíthatnak ellenük. Egy csatolt háttéranyag szerint 2019. január óta azon gyanúsítottak közül, akiknek a faji hovatartozását is közzé tették, 75 százalék volt fekete bőrű férfi. A gyanúsítottak leírása azonban sok esetben túl általános, így az emberek többségének csak az jön le, hogy milyen bőrszínű emberről van szó.

De nem csak a Cornell Egyetemen született ilyen döntés. Szintén nem teszik közzé ezentúl a gyanúsítottak bőrszínét az Illinois-i Egyetemen Chicagóban, a Brown Egyetemen és a Minnesotai Egyetemen sem, illetve ez utóbbinál csak akkor, ha az információ valószínű, hogy elvezet a gyanúsított azonosításához.

Ennek a gyakorlatnak ugyanakkor lehetnek hátul ütői. A michigani Albion Főiskolán nemrég rasszista, a fekete bőrű emberek ellen irányuló graffitiket fedeztek fel – volt, amelyek a fekete emberek halálát kívánta, másik pedig a Ku Klux Klánt éltette.

Hirdetés

A diákok közössége azonnal felháborodott az eseten és több napon keresztül tüntettek.

Az incidenssel egy fehér bőrű embert gyanúsítottak, éppen a graffitik rasszista jellege miatt, és a tüntetők közül volt, aki azt kívánta, hogy az elkövető menjen el a városból.

Végül azonban kiderült, hogy a rajzokat egy fekete bőrű fiatal férfi készítette, ezt be is vallotta a rendőrségnek.

Erről viszont már nem számolt be a főiskola, csak arról, hogy meglett a tettes, akit felfüggesztettek. De tudják, hogy a rasszizmussal összefüggő tettek nem egy személyről és nem csak egy egyedi esetről szólnak. Az Albion Főiskola közleménye szerint most a gyógyulás útjára akarnak lépni, és továbbra is fel akarnak lépni a rasszista cselekedetek ellen.

A Not the Bee szerint azonban úgy tűnik, mintha a főiskola azért hallgatta volna el, hogy ki is volt az elkövető, mert azt akarták, hogy az emberek továbbra is azt higgyék, azt egy fehér bőrű diák csinálta. Ez pedig veszélyes trendet vonhat maga után az amerikai egyetemeken, ahol már így is ki vannak élezve a diákok a faji különbségekre a Black Lives Matter mozgalom fényében.
Forrás: V4NA/vadhajtások

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!