Amiről mindenki hallgat: a MALÉV gép tragédiája, a történelem legnagyobb, nyilvános vizsgálat nélküli légikatasztrófája

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Tupoljev Tu-154-es gép Budapestről tartott Libanonba és rakétával lőtték le.

De miért? Mert azt feltételezték, hogy PLO (Palesztin Felszabadítási Szervezet) aktivisták vannak a gépen, de ők aztán mégsem utaztak el. A katasztrófa előtti napokban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetői tisztségviselői Jasszer Arafat kivételével mindannyian Budapesten tartózkodtak hivatalos látogatáson a szervezet budapesti irodájának megnyitóján. Azt is gondolták, hogy fegyverszállítmány lehet a gépen. Abban az időben Bejrút háborús zónának számított.

De nézzük, mi is történt akkor?

1975. szeptember 29., hétfő van; csendes, kellemes őszelő. A ferihegyi repülőtérről 16:50-kor kellene induljon a Malév 240-es járata, melynek célállomása a polgárháborús Bejrút. A vadonatúj (alig másfél éve gyártott és mindössze három hónapja üzemelő) TU-154-B2 típusú repülőgép személyzete 10 főből állt, a 160 főre méretezett utastérben azonban csak ötvenen foglalnak helyet. Ennek kettős oka van (vagy legalábbis két, egymástól talán nem független okról szólnak a hírek):

a.) jó pár sor széket kiszerelnek, s helyüket keményfából (más források szerint fémlemezből) készült, egyenként 0,7 – 1,2 köbméteresnek tűnő, lezárt és leplombált ládák foglalják el. A repülőtér rakodószemélyzetének utólagos elmondása szerint őket a ládák közelébe sem engedték; az egész pakolást hallgatag, rövidre nyírt hajú külsősök végezték; a ládákon a jól ismert Videoton-logó látható.

b.) a gép indulását délután öttől összesen négyszer halasztják el, esetenként egy-másfél órával. Állítólag egy ötvenfős külföldi (tán palesztin..?) delegációra várnak, amelyik este fél 11-ig nem érkezik meg.

A gép végül 22:40-kor kap felszállási engedélyt. A 10 fős személyzeten kívül egyetlen magyar utas tartózkodik rajta, valamint 6 francia, 5 brit, 2 finn, egy-egy angolai, szaúd-arábiai és egyiptomi állampolgár; a többiek (33-an) libanoni útlevéllel utaznak; ezen utolsó csoport érdekessége, hogy öt fő kivételével valamennyien fiatal (20-30 év közöttinek kinéző) férfiak.
Szeptember 30-án 02:40-kor megszakad a rádiókapcsolat a géppel; a HA-LCI lajstromjelű, 74A-053 gyári számú Tupoljev ekkor hat mérföldnyire (10 kilométerre) nyugatra van Bejrúttól, a tenger fölött. Az utólagosan összerakott mozaikkockák arra utalnak, hogy a fedélzeten robbanás történt, de a pontos okokról azóta is csak találgatások folynak.

Joggal kérdezheti bárki, aki akár csak egy kicsit is ért a repülésbiztonsághoz, vagy aki legalább egy, hasonló témájú filmet látott: mi van az úgynevezett fekete dobozzal?

Nos, a fekete dobozt (hivatalosan) nem találták meg. Sőt, a fedélzeti kommunikáció minden elemét automatikusan rögzítő berendezés (nevezzük itt és most simán és parasztosan csak magnónak) „elromlott”: a mágnesszalag nem tartalmaz értékelhető információt.

A közeli ciprusi brit katonai bázisról a térségbe érkezik egy Hercules típusú szállítógép, melynek legénységét az eseményt követő nyomozás során senki meg nem hallgatja, noha 03:20 körül már ott köröznek a tengerbe csapódás helyszíne fölött; bizonyos hírek szerint 300 láb (100 méter) alacsonyan többször is átrepülnek a környéken, esetleges túlélők után kutatva (egyet sem találnak). A Royal Navy utólag felajánlja a Malévnek, hogy segít kiemelni a roncsokat (a tenger mélysége ott nem éri el az 500 métert, tehát nem okozna különösebb technikai nehézséget), de a válasz merev elutasítás volt.

Idehaza a Magyar Távirati Iroda délután kétmondatos hírben adja hírül, hogy „ismeretlen okból” lezuhant a Malév bejrúti járata, a másnapi napilapok kommentár nélkül közlik a tájékoztatást.

Még aznap (tehát szeptember 30.-án) délután összeáll egy 14 fős vizsgálóbizottság (magyar, szovjet, brit és libanoni tagokból), amely a helyszínen vizsgálódik, de az okokról (mármint a lezuhanás okairól) soha nem nyilatkozik. A tragédia utáni napokban nyom nélkül eltűnik az utaslista (!), valamint a szállítmányokra vonatkozó fuvarlevelek minden példánya – sem a Videotonnál, sem a Honvédelmi Minisztériumban, sem a Malévnál nem akadnak nyomukra.

Tanúk elmondása szerint a gép indulása előtti napokban már nem lehetett rá jegyet váltani, továbbá az indulás napján többször is órákkal halasztották el a gép indulását. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a PFSZ tagok számára fenntartott helyekre valamiért nem érkeztek meg az utasok. Mások pedig azt gyanítják, hogy a raktérben elhelyezett nagy tömegű (feltételezésük szerint fegyver) rakomány miatt le kellett csökkenteni a fedélzeti utasok számát.

Szemtanúk szerint a repülőgépet Budapesten az indulás előtt egy kimondottan félreeső helyen várakoztatták, amikor egy időre megszűnt a repülőtér kivilágítása.

Véletlenül lőtték le vagy valaki szabadon megtehette a szállítmánya miatt vagy a fedélzetén lévő személyek miatt? Izrael megtehette? Izrael lelőhette a Malév gépet?

És végezetül emlékezzünk meg a magyar áldozatokról – az ő nevük (fedőnevük?) nyilvános:A személyzet tagjai voltak: Pintér János kapitány, Kvasz Károly első pilóta, Mohovits Árpád másodpilóta, Horváth István fedélzeti mérnök, Majoros László hajózó szerelő. Az utaskísérők: Fried Richárd, Herczegh Miklósné, Kmeth Ágnes, Németh Lászlóné, Szentpály Mercédesz. Egy magyar utas volt, Glausius Gábor. Hogy ő pontosan ki volt és mit keresett a gépen egyedüli magyar utasként, nem tudjuk.