Európa

Amiről nem beszélnek: zűrös ügyek a Hollandiában, amikről alig hallunk

Hirdetés

A hollandok gyakran kioktatják Izraelt, ráadásul még annak ellenségeit is fizetik. Manfred Gerstenfeld a neves kutatón írta le véleményét, amiben kemény szavakkal illette a holland államot.

Zűrös ügyek amikről alig hallunk idehaza. Pedig megérdemlik a figyelmet.

Gerstenfeld leírja, hogy a szélsőbaloldali B’tselem izraeli civilszervezet egy olyan jelentést adott ki még tavaly, amelyben az izraeli Legfelsőbb Bíróságot támadta a kényes helyzetű ciszjordániai építkezésekkel kapcsolatban.

Ezt a jelentést pedig a Gerstenfeld szerint a holland kormány pénzelte.

A holland kormány és a B’tselem közötti, jelentésről szóló megegyezéssel kapcsolatban a kormány úgy vélekedett, hogy Izraelben veszélyben van az emberi jogok fejlődése, a nők joga és a véleménynyilvánítás szabadsága is. Éppen ezért konkrétan kikötötték a civilszervezetnek, milyen céllal is kell íródnia a jelentésnek, hogy végül kihívás elé állítsa a fő mechanizmusokat Izraelben.

Hirdetés

A holland parlamentben több képviselő is megkérdőjelezte a kormány motivációit a jelentéssel kapcsolatban, Stef Blok külügyminiszter azonban mindezt elintézte azzal, hogy teljes összhang van Hollandia és a B’tselem céljai között – mert mindkét szereplő a kétállami megoldást pártolja. Manfred Gerstenfeld viszont felhívja a figyelmet arra, hogy Blok már nem beszélt arról, hogyan is segítené a szóban forgó palesztin állam létrejötte a békét és biztonságot, és ki kormányozná – a Hamász terrorszervezete, vagy esetleg a Fatah, amely Gerstenfeld szavai szerint „kitünteti a civileket meggyilkoló embereket”?

Gerstenfeld szerint azonban a hollandoknak sokkal inkább a saját igazságszolgáltatásukat kellene megvizsgálniuk más országé helyett. Hollandiáról ugyanis csak kevesen tudják a nemzetközi közösségben, hogy a saját bűncselekményeikkel kapcsolatban csak felületesen nyomoznak, a közelmúlt kínos eseményeit pedig igyekeznek is minél inkább a véka alá rejteni. Erre példa, hogy nemrég kiderült, az Iszlám Állam elleni harcban a holland pilóták hetven iraki civilt öltek meg – az áldozatokról pedig a holland védelmi minisztérium már 2015-ben tudott.

De elég csak végignézni a holland politikai szereplők zűrös ügyein is. Az elmúlt négy évben két igazságügyi miniszternek és két helyettes-miniszternek is le kellett mondania, amiért félrevezették a parlamentet. Az egyik ilyen személy Ivo Opstelten volt, aki el is ismerte, hogy hibázott, amikor eltitkolta, hogy helyettese, Fred Teeven még ügyészként megengedte egy drogkereskedőnek, hogy megtartson több mint kétmillió eurót – miután a bűnöző beleegyezett, hogy büntetést fizet az államnak. Opsteltennel együtt helyettese, Teeven is lemondott, a lánc pedig itt nem állt meg.

Később a hivatalban Opsteltent követő igazságügyi miniszter, Aard van der Steur is lemondott az említett drogkereskedővel kapcsolatos botrányok közepette, majd pedig Mark Harbers igazságügyi miniszter-helyettes hagyta ott a pozícióját . Harbert azért mondott le, mert kiderült, hogy a minisztérium szándékosan elhallgatta a migránsok által elkövetett bűncselekményekről szóló statisztikák adatait. Bár konkrét jelentést adtak ki a bolti lopásokat illetően, arról már nem szólt a fáma, hogy hány szexuális bűncselekmény és gyilkosság történt, amikért bevándorlók voltak felelősen.

De lemondott Stef Blok elődje, Halbe Zijlstra is, mindössze négy hónapnyi hivatalban töltött idő után. Az egykori külügyminiszter azért távozott posztjáról, mert kiderült, hogy bár azt állította, 2006-ban részt vett egy találkozón Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ez a valóságban mégsem történt meg.

Hirdetés

Manfred Gerstenfeld arról is ír, hogy a jelenlegi igazságügyi miniszter, Ferd Grapperhaus nemrég azt nyilatkozta, Hollandiának most már kezdenie kellene valamit a drogproblémával, különben drogállammá válik . A miniszter szerint hatalmas pénzek forognak az alvilágban, ami miatt egyfajta árnyékgazdaság jött létre. A helyzet súlyosságáról beszélt Robert Saviano olasz maffia-szakértő is, aki szerint Amszterdam pénzügyi rendszere az egyik legkorruptabb – a hollandok ugyanis gyakorlatilag lehetővé teszik, hogy a bűnözők következmények nélkül mossák a pénzt. Mindeközben azonban mégis ők leckéztetik Izraelt – zárja gondolatait Gerstenfeld.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!