Kultúra

Andy Vajna nélkül összeomlik egykori cége

Hirdetés

Zuhan az Est Media, miután az önmagában semmit nem érő cégben Andy Vajna részesedése jelentette a reményt. Korrigál a Waberer’s a nagy mélység után, erősödik a forint, idei csúcson az olajár.

Az amerikai tőzsdéken ismét egy tankönyvi napot láthattunk tegnap.

Az elmúlt időszak legelképesztőbb, mondhatni irracionálisabb fejleménye a teljesen üres és tevékenységet sem végző, azaz semmit nem érő cég, az Est Media részvényeinek szárnyalása volt. A befektetők 10-20 milliárdosra értékelték a 0-t érő céget, amihez leginkább abból merítették a reményt, hogy Andy Vajna egy kis tulajdonrésszel, de mégiscsak beszállt a társaságba.

Tőle várták, hogy a részvényeseket megajándékozva behozza a hatalmas vagyonelemeket, ahogy ezt Mészáros Lőrinc tette a Konzum és az Opus esetében, de ez a reménybeli befektető halála miatt sajnálatosan szertefoszlott. Azóta a papír nem keveset veszített értékéből, ma is 5 százalékkal esik 86 forintig. Nem árt tudni, hogy mikor még nem kezdődött el az értéktelen cégek mániája, a részvény 1 és 2 forint között forgott.

A bevezetése óta értéke nagy részét elvesztő Waberer’s megpróbál kissé feljebb kapaszkodni, 6 százalékot emelkedik 1880 forintig, ez azonban egyelőre szomorú vigasz mindenkinek, kivéve a tegnapi vevőket. Sokan ragadtak be 5100 forinton a jegyzéskor, aztán lefelé minden szinten, ahol már jó vételnek találták a papírt.

Hirdetés

A blue chipek közül a Mol fél százalékot csökken 3264 forintig, a Richter egy százalékot emelkedik 5440 forintig, a Telekom fél százalékkal emelkedik 467 forintig, az OTP alig mozdul, ára 11 350 forint.

Tegnap ugyan ismét volt egy kis gyengülés a forint árfolyamában, de ma már újra az erős irányba halad az árfolyam, jelenleg 318 az euróhoz képest. Az olajár magasra szaladt: a WTI 54,40 dollár, a Brent 64,70, miközben reggel már 65 fölött is járt. A mi időnk szerint tegnap esti amerikai kereskedés ismét tankönyvire sikeredett, a technikai elemzés híveinek nagy örömére. Úgy tűnik, a 200 napos mozgóátlag (az előző 200 kerekedési nap záróárainak átlaga) annyira elfogadott mérőszám lett, hogy a befektetők többsége figyelembe veszi, sőt, a nagyobb szereplők arra a szintre helyezik el automatikus vételeiket vagy eladásaikat.

Nos, a részletek: az S&P 500 index pont a szinten állapodott meg piros vonal), a Nasdaq Composite pedig elérte a szintet napközben, ott beléptek az eladók, így kissé lejjebb zárt.

Azt mondhatjuk, hogy egyelőre egyensúly alakult ki a piacon ezen a szinten a korábbi hónapok nagy mozgékonysága után.

https://maivilag.com/2019/02/megtudtuk-mi-lesz-andy-vajna-kaszinoinak-sorsa/

Hirdetés

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!