Angliából erősen kampányolnak Orbán és Magyarország ellen
Úgy tűnik, az Egyesült Királyságban kampányüzemmódra kapcsoltak. Tették ráadásul egybites logikával…
Aki nincs velünk, az náci. Ez is lehetett volna a címe a New Statesman hasábjain megjelent cikknek. Pedig azt nem is akárki írta: Simon Wren-Lewis az Oxfordi Egyetem prof. emeritusa, tehát nem a szembe szomszédban libikókázó kiskölyök.
Wren-Lewis arra keresi a választ, hogy mikortól kell tartanunk a kezdeti fasizmustól. Miközben hintaszékében ezen elmélkedett, cikkének borítóképéül éppen egy Orbán Viktor magyar miniszterelnökről készült fotót használt. Ha csak nem csúszott meg az ujja, úgy ez bizonyosan nem véletlen – és igen szemtelen húzás, még akkor is, ha kora miatt nem illik róla ilyet írni.
Az sem illik a világ jobban nevelt szegletében, hogy valakit pusztán azért állítunk be nácinak, mert baloldaliként nem értünk vele egyet.
Wren-Lewis okfejtése a következő. Napjaink trendjét nem a ’30-as évek fasizmusához kell hasonlítani, mert úgy téves következtetésre jutunk. Helyette a Jan-Werner Müller-féle populizmus-meghatározást javasolja. Eszerint amikor a populizmus az emberek akaratára hivatkozik, akkor azon nem az „összes embert”, hanem az „igazi embereket” kell érteni. Wren-Lewis szerint ezek az „igazi emberek” gyakran a populista vezetők támogatói közül kerülnek ki, míg a többiek nem.
Hogy kik a többiek? A migránsok, kisebbségben lévő vallások hívei vagy bizonyos rasszok képviselői.
Nos, egyetemi tanárunk szerint ezek a „többiek” vagy nem számítanak, vagy szabotőrök, illetve keresztbe tesznek az „emberek” akaratának. (Hogy félidőnél kontextusba helyezzük az eddigieket: „emberek”= keresztény Európa; „többiek”= mindenki más, aki lehetőleg se nem európai se nem keresztény. Wren-Lewis pedig az utóbbi csoportnak szurkol tiszta szívből.)
Jan-Werner Müllerre hivatkozva állítja: a sarkalatos pontot az jelenti, hogy a populisták készek szembefordulni a pluralista demokráciával, ha az szembe kerül a populista vezető felfogása szerinti népakarattal. Hiszen a populisták tagadják a demokratikus pluralizmus szükségességét, ahogy a független bíróságokét és médiáét is. Ennek iskolapéldáját nyújtja Orbán Viktor Magyarországa, ahol illiberális állam épül. Ami miatt még 2015-ben a
„Hello, dictator köszöntést is kiérdemelte Jean-Claude Junckertől.”
Orbán Viktor közvetlenül vagy szövetségesein keresztül teljes sikerrel kontrollálja a médiát és a bíróságokat, mindezt extrém nacionalizmussal, muszlimokkal és zsidókkal szembeni félelemkeltéssel, illetve az NGO-k támadásával kombinálva. stb. stb. A teljesség kedvéért azért Wren-Lewis még a CEU-ügyet is belekeverte eszmefuttatásába. Biztos, ami biztos. Nehogy kimaradjon valami a hűtőmágnes-bölcsességekből. A nem várt fordulat azonban csak most jön.
Wren-Lewis ugyanis az eddigiekhez kiváló dramaturgiai érzékkel hozzáteszi: Magyarország még mindig demokráciának számít…!!! Hiszen ahogy Oxfordban is tanítják, azért csak vannak valódi parlamenti választások. Sőt a cikk végén Pokol Béla-i magaslatokba emelkedik, és saját magával is vitába száll. Ugyanis nem biztos benne, hogy a jelenség vajon ténylegesen kezdődő fasizmus lenne. (Megjegyzés: ezt korábban ő maga pedzegette hosszú, felesleges sorokon keresztül.) Elvégre lehetséges, hogy nacionalizmusa és egyes intézmények fölötti kontrollja évekre biztosítja Orbán számára a hatalmat, ám ha az ellenzék egyesülne, majd hatékonyan összefogna a jövőben, úgy talán Magyarország is visszatalálna a demokráciához. Persze, ahhoz a paradicsomi demokráciához, amely akkor alakult ki az Egyesült Királyságban, miután a teljes Földgolyót elfoglalták…
Húúú.
Aki tudta követni a szerpentines gondolatmenetet, kérjük, hogy Wren-Lewis tanár úr eredeti cikkét is olvassa el, és olvasói véleményben írja meg Oxfordba 1-től 5-ig terjedő osztályzattal a véleményét. Az „1” az uncsi, az „5” a már megint a spájzban vannak a németek a nácik. A többi három osztályzat pedig az átmenet (ti. átmenet a rettegés és az elmebaj között). Úgy tűnik, Nyugaton felhők gyülekeznek. Nagy, sötét viharfelhők.
Forrás: vasarnap.hu
