Itthon

Toroczkai feljelentette a roma pártot az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt

Hirdetés

Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt tett feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom.

Toroczkai László, a párt elnöke  elmondta: a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön öt órán keresztül hallgatta ki az ügyben, az NNI ezután dönti el, hogy milyen irányba haladhat a nyomozás.

Majd hozzátette: a kihallgatáson kérdezték tőle, hogy az Opre Roma Párt mögött kik állhatnak, de szerinte ez nem az ő dolga, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda hatásköre, hogy kiderítse.

A pártelnök kitért arra is, „életveszélyes” az Opre Roma Párt terve, amely szerint négy megye – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg – területén cigány tartományt hozna létre. Ebben a négy megyében a cigányság a lakosság kevesebb mint ötven százalékát teszi ki, ezért csak antidemokratikusan, akár erőszak árán lehetne ezt megvalósítani – hangsúlyozta.

Amikor márciusban emiatt feljelentést tett – mondta –, megfenyegették, hogy ha megpróbálja megakadályozni a tervet, annak polgárháború lesz a vége. 

Hirdetés

Ezzel nemcsak őt, hanem a magyarságot is megfenyegették– véli Toroczkai László.

Az elnök beszélt arról is, hogy az Európai Parlamentben a cigányság kérdésére is felhívná a figyelmet a Mi Hazánk Mozgalom, ha az európai parlamenti (EP-) választásokon sikerül mandátumot szereznie. Toroczkai László azt mondta: a Mi Hazánk az egyedüli párt, amely szerint a magyar-cigány együttélés kérdése nincs megoldva, a cigánybűnözést pedig fel kell számolni.

A Jobbik balliberális párttá változva elfelejtette ezt a problémát, a Fidesznek pedig kilenc év alatt nem sikerült megoldania. Amíg a nyugat-európai országok elszívják innen a dolgozó embereket, addig a cigányságot visszadeportálják Magyarországra és a környező államokba! Néhány évtizeden belül az ország egyes részein többségbe kerülhet a cigányság! – tette hozzá.

Toroczkai László ma a leghitelesebb politikusok közé tartozik Magyarországon. Mint ismeretes a kerítés ötlete tőle származik eredetileg.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!