Világ

Ankara: Netanjahu lángba akarja borítani az egész Közel-Keletet

Hirdetés

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök háborúba akarja sodorni az egész Közel-Keletet, hogy ezáltal hatalmon maradhasson – jelentette ki szerdán katari látogatásán Hakan Fidan török külügyminiszter.

“Folyamatosan fennáll a Gázai övezetikonfliktus kiterjedésének veszélye, és nyilvánvaló, hogy Netanjahu megpróbálja háborúba sodorni az egész régiót hatalmon maradása érdekében. Ezért mi megkettőzzük erőfeszítéseinket, hogy megállíthassuk ezt a háborút” – mondta a török külügyminiszter Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján.

A katari miniszterelnök arról beszélt, hogy országa mint közvetítő felül fogja vizsgálni eddigi szerepét. Úgy érzékelték, hogy elvárás volt Katarral szemben ennek elvállalása, és Doha egy alkalmasnak tűnő pillanatban be is egyezett ebbe – tette hozzá, de nem fejtette ki, hogy mi készteti Katart a változtatásra.

Fidan előtte találkozott mások között a Hamász palesztin szervezet katari emigrációban élő vezetőjével, Iszmáil Haníjével. Az Anadolu török hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozó beszámolója szerint egyebek között a Gázai övezeti tűzszünet lehetőségéről és a Hamász fegyveresei által túsznak elhurcolt izraeliek szabadon engedéséről tárgyaltak.

Sajtójelentések szerint Haníje a hét végén Törökországba utazik, és fogadja őt Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Hirdetés

A török államfő szerdán újfent élesen bírálta Netanjahut Izrael gázai hadművelete miatt, amellyel a Hamász tavaly október 7-i terrortámadását torolja meg.

Azt mondta: az izraeli kormányfő több ezer gyermek halálért felelős, “és már régen túlment azon, amit Hitler tett”. Izrael ismét visszautasította ezt, miután Erdogan már több hasonló kijelentést tett.

MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!