Itthon

ATV tűz: nyilatkozott a vezérigazgató – VIDEÓ

Hirdetés

A délutáni tűzeset miatt pénteken már biztosan nem lesz élő adás az ATV-n, jelenleg nincs áram az épületben – mondta Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója azután, hogy kigyulladt a televízió székházának teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután.

Az ATV hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban a vezérigazgató elmondta, hogy délután 2-kor erős füstöt éreztek az épületben, és ezért kiürítették azt. Az adás még fél óráig ment, majd le kellett kapcsolni az áramot. Németh S. Szilárd azt közölte, hogy az épület tetején hegesztettek, egy szikra elpattant, emiatt az álmennyezetnél tűz keletkezett, és izzani kezdett a mennyezet.

A tűzoltók eloltották a tüzet, az épület már biztonságos, de még nem lehet bemenni. Jelenleg nincs áram az ATV két épületében, remélhetőleg ez estére megváltozik – mondta. Mivel hazaküldték a riportereket, szerkesztőket, pénteken már biztosan nem lesz élő adás, de remélik, hogy szombaton már minden úgy lesz, „ahogy a műsorújságban szerepel”.

Ha péntek este visszajön az adás, akkor felvett és archív anyagokat sugároznak.

A tűzben nem sérült meg senki, és most úgy tűnik, hogy a műszaki berendezésekben sem esett komoly kár. De ahhoz, hogy az izzást kezelni lehessen, a tetőt több ponton meg kellett bontani, ezért a székház teteje most „lyukas”.

Hirdetés

VIDEÓ: Élőben jelentkeztek az ATV-székház előtt

 

https://maivilag.com/2018/11/a-dk-szekhaz-utan-most-az-atv-szekhaz-is-kigyulladt-micsoda-veletlen/

 

Hirdetés

 

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!