Világ

Az amerikaiak három országot vádolnak álhírterjesztéssel

Hirdetés

A koronavírusról szóló félrevezető információk közlésével vádolta meg Oroszországot, Kínát és Iránt az amerikai külügyminisztérium. A jelentésből még kedden hozott nyilvánosságra részleteket a Politico.

Az amerikai külügy jelentése szerint a három ország kormányzata sokszor egybehangzó üzeneteket fogalmaz meg. Ezek között szerepel, hogy az új típusú koronavírus amerikai biológiai fegyver; az Egyesült Államok politikai tőkét kovácsol a járvány okozta válságból; a vírus nem Kínából eredt, hanem amerikai katonák terjesztették el; Kína nagyszerűen kezeli a válságot, miközben az amerikai kormányzat hanyag magatartást tanúsít.

A nem nyilvánosságnak szánt jelentést az amerikai külügyminisztérium Globális Kötelezettség Központja (GEC) készítette, amely a többi között a globális információs háborúval is foglalkozik.

A jelentés általában azt állapítja meg, hogy Peking, Teherán és Moszkva kormányzatai különösen az új típusú koronavírus eredetét illetően fogalmaznak meg egymáshoz hasonlatos állításokat a nyilvánosság számára. Ezek egy része az állami sajtóban jelenik meg, egy része pedig a kormányzati nyilatkozatokban. A jelentés megemlíti – de a Politico nem nevezi meg – az orosz védelmi minisztérium által működtetett honlapot, amely arról adott hírt, hogy Bill Gates amerikai milliárdos, a Microsoft alapítója szerepet játszott a vírus létrehozásában.

Az amerikai külügyi jelentés szerint a három ország egyikének az az üzenete, hogy Kínának globális vezető szerepe az egészségügyben, míg az Egyesült Államok „gyönge szövetséges”. Lea Gabrielle, a GEC munkatársa a Politico újságírójának azt mondta, hogy Kína lehetővé tette annak az orosz információnak a Kínában történő sulykolását, miszerint a vírust az Egyesült Államok terjesztette el az ázsiai országban.

Hirdetés

Azt láttuk, hogy amikor Kína már kézben tartotta a közegészségügyi válságot, akkor a Kínai Kommunista Párt összehangolt erőfeszítéseket tett a narratíva átírására – idézte a Politico Lea Gabrielle véleményét.

Gabrielle szerint a Kínai Kommunista Párt így jutott el rövid időn belül ahhoz, hogy a kínai közösségi platformokon szereplő orosz információk után az állami médiában vesse fel, hogy a vírus eredete az Egyesült Államok.

Az amerikai külügyi munkatárs úgy látja, hogy a kínai kormányzat kommunikációja egyszerre támadó és védekező. A Politico munkatársa megkereste a washingtoni kínai nagykövetséget is. A nagykövetség szóvivője azonban konkrét válasz helyett két interjút ajánlott az amerikai újságíró figyelmébe. Mindkettőt a kínai nagyköve adta. Az egyik az Axios hírportálnak az HBO televíziós csatornán futó műsorában, a másik pedig az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) hangzott el.

Az Axiosnak adott nyilatkozatban a kínai nagykövet elhárította a választ arra a kérdésre, hogy vajon a kínai külügyminisztérium szóvivője miért hangoztatta az Egyesült Államok felelősségét a vírus terjedésében. A PBS-interjúban pedig Cuj Tien-kaj nagykövet arról beszélt, hogy „az Egyesült Államok politikai hasznot húz más népek szenvedéseiből.”

Irán ENSZ-képviseletének szóvivője a Politico megkeresésére azt mondta: nem Irán, hanem az Egyesült Államok felelős a világjárvánnyal kapcsolatos félrevezető információkért.

Hirdetés

E-mailben küldött válaszában az iráni szóvivő azt állította, hogy „ennek az amerikai kormányzatnak megkülönböztető jellemzője, hogy saját hibáiért másokat okol.”

Google egyébként nemrég bejelentette, hogy több mint 18 millió levelet törölt Gmailen álhír címén.

Forrás

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!