Itthon

Az ellenzék nem nyugszik – itt az új tervük

Hirdetés

Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez az ellenzék – közölte a Demokratikus Koalíció (DK) csütörtökön.

A DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP többek között a rabszolgatörvénynek hazudott törvénymódosítát, Varju László halálát és feltámadását, valamint Kunhalmi Ágnes ajtókalandjának részleteit vitatná meg elsőként az új évben.

A DK közleményében azt írta, a parlamenti ellenzéki pártok – a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP – valamint független képviselők csütörtökön kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülésnap összehívását, az ehhez szükséges több mint 40 képviselői aláírást eljuttatták a házelnökhöz. A rendkívüli ülésnapon a kezdeményezők a “rabszolgatörvény” és más törvények megszavazását, a tiltakozó ellenzéki képviselők “példa nélküli módon” történő megbüntetését, és azt kívánják megvitatni, hogy később “a rendőrök tétlenül nézték az ellenzéki képviselők elleni fizikai erőszakot”. Közölték, az ellenzék tiltakozik a képviselői jogok önkényes korlátozása ellen.

A Házszabály szerint Kövér László házelnöknek nyolc napon belülre, vagyis legkésőbb január 4-ére kötelező összehívnia az Országgyűlés rendkívüli ülését -tették hozzá.

https://maivilag.com/2018/12/ot-best-of-video-a-verciki-ellenzekrol/

Hirdetés

Forrás:MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!