Itthon

Az ELTE jogi karán is sorosisták tüzelik a diákokat

Hirdetés

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (ÁJK) szeptember legelején alakult Jogász Sejt elnevezésű szervezet tartott kevésbé sikeres szolidaritási akciót a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mellett. Az akció fogadtatásáról a Tűzfalcsoport egy olvasója exkluzív információkat küldött a tényfeltáró blognak egy zárt facebook-csoportból – írta a Magyar Nemzet a blogra hivatkozva.

A Tűzfalcsoport szerint a Jogász Sejt logója szintén azt a bordó színű, ökölbe szorított kézfejet használja logóként, amelyt a Hallgatói Szervezet, a Szabad ország, szabad egyetem, vagy a egyértelműen jelezve a kötődést a többi szervezethez a Szrgya Popovics-féle Otpor! mozgalom – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A Jogász Sejt mindössze szeptember elején kezdte meg a működését, feltehetően azért jött létre, hogy a „forradalmat” az ÁJK-ra is eljuttassa. Történt ugyanis, hogy egy nap az egyetemre igyekvő hallgatók piros-fehér szalagokkal találták magukat szembe, néhány félfamentes papírlap társaságában, melyekre az SZFE melletti kiállás szlogenjei voltak felirkálva. A „szolidaritási akció”, amelyet a jelek szerint a Jogász Sejt vállalt magára, kérészéletű volt, ugyanis egy óra elteltével az egyetem gondnoka letépkedte a kompozíciót. Természetesen az akció mögött álló frissen alakult szerveződés nemtetszését fejezte ki, sirámaikat pedig megírta még a Mérce, a 24.hu és a 444.hu is. Kiemelt baloldali figyelem ahhoz képest, hogy csak pár napja működik a szervezet – írja a Magyar Nemzet a Tűzfalcsoport blog alapján.

Az akciójukat megosztották a már említett zárt csoportban is. A reakciók vegyesek voltak, sokan nem értettek egyet azzal, hogy egy frissen létrejött szervezet azt a benyomást akarja kelteni, hogy az egész egyetemi kar, annak minden hallgatójával együtt kiáll az SZFE mellett.

Mindenesetre megjelent a poszt alatt két tanár, akik elkezdték a hallgatókat fűteni, hogy további akciókkal mutassák ki szolidaritásukat. Egyikőjük, Hungler Sára munkajogoktató azt javasolta, hogy amikor a Magyar Rektori Konferencia meghívására az egyetem épületébe érkezik tárgyalni az SZFE új kuratóriuma és a régi vezetés, a diákok álljanak sorfalat. Tanártársa, a jogszociológiával foglalkozó Kormány Attila pedig azt javasolta, hogy ha megvalósulna az ötlet, legyen inkább falanx, vagyis lándzsákkal sorakozzanak fel.

Hirdetés

Kormány Attila Facebook-tevékenysége alapján látható, hogy néha egészen furcsa dolgokon is tud örömködni. Felmerül a kérdés, hogy méltó-e egy patinás, több száz éves egyetemhez, az ország vezető jogi karához ez a viselkedés – teszi fel a kérdést a Tűzfalcsoport blog. A Mark My Professoron a róla szóló bejegyzések szerint legalábbis valami oktatásfélét művel, de inkább a közösségi médiában aktív, és az órákon politizál – mutat rá a blog.

A szolidaritási akcióról szóló posztot a zárt Facebook-csoportban Vági Renátó osztotta meg. A közösségi profilján elérhető információ alapján az Utcajogász tevékeny tagja, mely szervezetről a Tűzfalcsoport is írt már korábban, illetve az egyik képen a Hallgatói Szakszervezet kitűzője látható még rajta. Vági előtt nagy jövő állhat a hálózatban, hiszen közszereplései során a szociális érzékenységnek álcázott Soros-kottát is szépen fel tudja mondani – állapítja meg a Tűzfalcsoport blog.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!