Kultúra

Az emberi hülyeség határtalan: leszedette egy vevő az áruház karácsonyfájáról a vörös csillagot

Hirdetés

Ötágú vörös csillaggal díszített karácsonyfa áll több Auchan áruházban is.

Egész pontosan csak állt…mostanáig.

Egyszerű rutin bevásárlásra indult  a minap egy vevő a budakeszi Auchanba. A hipermarketbe érve meglepő látvány fogadta: az áruház központi helyen felállított karácsonyfájának csúcsdíszeként egy ötágú vörös csillag díszelgett, a vásártérre betérve pedig kiderült, hogy ezt a díszt meglehetősen olcsón árusítja is az üzlet.

A karácsonyfa csúcsdísze hagyományosan csillagot formáz, amely arra a betlehemi csillagra utal, amely Jézus születésekor a messziről érkező napkeleti bölcseket a jászolhoz vezette.

– Kíváncsi voltam, csak ebben az egy üzletben kapható-e a termék, ezért elmentem a budaörsi Auchanba is, ahol ugyancsak kint van a polcokon a csillag. Én ezt felháborítónak találom: karácsony közeledtén központi helyre kitenni egy olyan jelképet, aminek nincs is köze az ünnephez, és aminek a nyilvános használata Magyarországon tiltott  – mondta a felháborodott vevő.

Hirdetés

Az Auchan Retail Magyarország nevében a kommunikációs menedzser így reagált:

– A fent említett karácsonyfadísz a nemzetközi árukínálatunk része. Működésünk során betartjuk a jogszabályi előírásokat, viszont minden esetben szándékunk, hogy megfeleljünk a helyi közösségek történelmi hagyományainak, kulturális és erkölcsi elvárásainak is. Ezért úgy döntöttünk, hogy az Ön által vitatott dekorációs elemet eltávolítjuk áruházunk karácsonyi dekorációs elemei közül, és ennek a terméknek a forgalmazását azonnal beszüntetjük minden áruházunkban.

Kíváncsi lennék, hogy ezek után vajon a Heineken sör is lekerül – e a polcokról?

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!