Tech

Az emberiség legnagyobb felfedezése lehet amit Mauritius alatt találtak

Hirdetés

Egyes elméletek szerint az sziget alatt talált titokzatos kontinens maradványai nem mást rejtenek, mint az elveszett Atlantiszt.

Nemrég számoltunk be róla, hogy egy óriási felfedezést tettek a Mauritius-szigettel kapcsolatban, ugyanis nemrégiben, mely immáron hivatalossá vált, vagyis teljesen biztos: egy 200 millió éve elveszett földrész nyomara bukkantak. Minderre Mauritiuson találtak rá, méghozzá a sziget alatti kőzetrétegek között. Itt ugyanis a szigeten a földben rábukkantak egy szikrázóan fényes elemre, a cirkóniumra.

Ez az elem rendkívül különleges, és több milliárd éves, vagyis a Földtörténet legkorábbi időszakából származhat.

Mauritius alatt ugyanis igen ősi és vastag földkéreg van, ami egyértelmű jel arra, hogy egy elveszett kontinens helyezkedhet el ott. Ez ugyanis az egyetlen magyarázat arra, hogy miért találtak ennyire idős cirkóniumot a talajban.

Ez egy mikro kontinens, tehát nem egy több ezer kilométeres földrész néhai maradványa. A kormeghatározás pedig még kérdéses, így nem zárható ki, hogy jóval fiatalabb, ami felvetheti annak a lehetőségét, hogy a legendás elveszett kultúrát, Atlantiszt találhatták meg.

Hirdetés

Atlantiszt mindmáig nem találták meg, és a legenda szerint egyszerűen elsüllyedt, elnyelte a víz. Bár a kormeghatározás alapján úgy sejtik, hogy az egykori szuperkontinens, a Pangea feldarabolódásakor jött létre. Ez pedig ellentmondhat az Atlantisz elméletnek, ugyanis az jóval később jött létre. A szakemberek egy része azonban azt állítja, még nem lehet egyértelműen kijelenteni, milyen régi is a Mauritius alatt található földrész.

Ezzel persze nagyon sokan nem értenek egyet, égis bizakodóak, mert a felfedezés ennek ellenére is páratlan lehet, ugyanakkor még mindig nincs kizárva teljesen az Atlantisz-elmélet.

A legendás kontinenst, és az ott élő kultúrát ugyanis teljesen elnyelte a föld, és talán szó szerint így történhetett. Ez megmagyarázná azt, hogy miért nem találták eddig még meg sehol a több ezer év alatt a történelem során Atlantiszt.

Ugyanis a Földnek már minden szegletét átvizsgálták, egyedül a földkéreg alá nem néztek be mindenhol. Ha bebizonyosodna, hogy valóban találnak odalenn maradványokat, ember alkotta eszközöket, vagy egyéb tárgyakat, az egyértelmű bizonyítéka lenne egy elveszett kultúrának, ami adná magát, hogy talán Atlantisz lehet.

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!