Európa

Az EU-nak nem tetszik, hogy Putyin rivális nélkül maradt

Hirdetés

Az EU külügyi szóvivője szerint „nem szabadna valakit politikailag motivált vádak miatt eltiltani a részvételtől a politikai életben”.

Az Európai Unió elítélte, hogy az orosz választási bizottság eltiltotta az ellenzék vezéralakjának számító Alekszej Navalnijt az indulástól a jövő évi elnökválasztáson. Az illetékes hatóságok döntése miatt „komolyan kétségbe vonható a politikai pluralizmus Oroszországban, valamint a következő évben esedékes választások demokratikus jellege” – írta keddi közleményében Maja Kocijancic uniós külügyi szóvivő. A tisztségviselő felszólította Moszkvát, hogy az átláthatóság jegyében hívja meg a voksolásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőit. A szóvivő emlékeztetett, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint Navalnijnak csorbultak jogai a tisztességes eljáráshoz, amikor 2013-ban perbe fogták, majd közpénzek elsikkasztása miatt elítélték.

„Nem szabadna valakit politikailag motivált vádak miatt eltiltani a részvételtől a politikai életben” – írta Kocijancic.

A központi választási bizottság hétfőn azzal az indokkal utasította el Navalnij felvételét a 2018-as elnökválasztás jelöltjei közé, hogy az ellenzéki politikust súlyos bűncselekmény miatt elítélték. A bizottság 13 tagjából 12-en támogatták a határozatot, egy ember pedig tartózkodott.

Navalnij – aki Vlagyimir Putyin orosz elnök fő ellenlábasa – közölte, hogy minden lehetséges fórumon, így az alkotmánybíróságnál is fellebbez a döntés ellen. A politikus egyúttal a március 18-ra kitűzött elnökválasztás bojkottjára szólította fel híveit.

Hirdetés

Forrás: hvg.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!