Az EU nem is olyan erős, mint ahogy hittük
Egyedülálló lehetőséget kínált a davosi Világgazdasági Fórum arra, hogy a brexit után hátramaradó EU három legnagyobb államának vezetője szinte egymással párhuzamosan hitet tegyen az unió integrációjának erősítése mellett, ám a szép szavak nagy törésvonalakat takarnak.
Egyedülálló előadásnak lehettek tanúja a világ közéleti kérdések iránt érdeklődő lakói: az eurózóna három legnagyobb gazdaságának vezetője egymásnak adata a pódiumot a davosi Világgazdasági Fórumon, hogy megfogalmazza ugyanazt az üzenetet. Szemben Donald Trump amerikai elnök „America First” jelszavával Franciaország, Németország és Olaszország vezetése visszautasítja a protekcionizmust és kiáll a multilaterális világrend mellett – kezdi cikkét Ferdinando Giugliano, a Bloomberg publicistája.
Az utóbbit, az együttműködést saját házuk táján kezdik – tették le a főesküt, a közös európai valutát használó országok integrációját már idén szorosabbá teszik. Emmanuel Macron francia államfő elővezette a fenti szlogen ellentétét, amikor kijelentette: az európai országoknak több ambícióval kell nekilátniuk egy a jelenleginél önállóbb, egységesebb és demokratikusan Európa létrehozásának. Szép ez a fogadalom és a három európai vezető egységes kiállása, ám ha megkapargatjuk a festéket, akkor a felszín alatt olyan ellentéteket találunk, amelyek áthidalása enyhén szólva próbára fogja tenni a döntéshozók agytrösztjeit és magukat a politikusokat. Az első felszín alatti árok a cégfelvásárlások körül rajzolódik ki.
Miközben szavakban elutasítják a gazdasági nacionalizmust, ha a határokon átnyúló vállalatfelvásárlásokról van szó, akkor – egységes piac ide, egységes piac oda, a tőke szabad áramlása ide, a tőke szabad áramlása oda – döntő súllyal veszik figyelembe a nemzeti érdekeket.
Macron első körben blokkolta, hogy az olasz Fincantieri felvásárolja az STX hajógyárat (majd egy kompromisszummal rendezték a vitát). A spanyol kormány az olasz Atlantiát akadályozta abban, hogy megszerezze az Abertis Infraestructuras infrastruktúra- és útdíjrendszer-üzemeltető vállalatot. A francia Vivendinek az olasz kormány tett keresztbe, amikor szemet vetett a Telecom Italiára.
Az uniós országok közt óriási ellentétek vannak az eurózóna reformjával kapcsolatban. A bankunió, amelynek az lenne a célja, hogy a tagállamok ne egyedül kerüljenek szembe a bankok esetleges pénzügyi zavaraival, megrekedt félúton. Létrejött a közös bankfelügyelet, ám miközben minden szakértő egyetért abban, hogy közös betétbiztosítást is be kellene vezetni, Németország és Hollandia kizártnak tartja ezt. Szerintük előbb le kell építeni a pénzintézetekben felhalmozott jelentős rosszhitel-állományt, illetve be kell vezetni egy korlátot arra, mennyi államkötvényt tarthatnak a portfóliójukban. Az utóbbi akadályozná meg, hogy ne vásárolják fel számolatlanul saját kormányaik adósságát. Olaszország és Franciaország azonban elfogadhatatlanak tartja az utóbbit, mert szerintük az piaci zavarokat okozna, azaz a kormányok nem tudnák eladni állampapírjaikat.
Ez utóbbi vitában mindkét fél úgy fogalmaz, hogy álláspontja merev, itt van az a vörös vonal, amelyet nem hajlandó hátrafelé átlépni. Vezető uniós tisztviselők abban bíznak, hogy később ezek a vonalak rózsaszínre változhatnak. Erre szükség is lenne, mivel Párizs már 2018 júniusára előrehaladást akar elérni az intézményi reformok területén.
Kétségtelen tény, hogy az eurózóna jobb formát mutat, mint néhány évvel ezelőtt – jut el konklúziójához a Bloomberg cikkírója. Az is az uniós vezetők javára írható, hogy a protekcionizmus elutasításával felvállalják az éles ellentétet a jelenlegi washingtoni adminisztráció politikájával. Ugyanakkor a látványos davosi díszletek elbontása után világossá kell válnia, hogy az unió integrációjának szorosabbra fűzése még éppen hogy csak elkezdődött.
Forrás: Reuters
