Sport

Az évszázad legnagyobb focibotránya robbant ki Angliában

Hirdetés

Hétfőn bombaként robbant a hír, miszerint a Premier League-ben címvédő Manchester City csapatát pontlevonással sújthatják, de akár ki is zárhatják az angol élvonalból, miután a klub több mint száz esetben megszegte a pénzügyi fair play szabályait. Az angol bajnokcsapat állítólag kilenc szezonon keresztül megsértette a Premier League pénzügyi előírásait, a vádak szerint különösen a szponzori bevételek és a működési költségek tekintetében csalt. Minden idők egyik legnagyobb futballszenzációja lenne az arab tulajdonban lévő sztárcsapat súlyos megbüntetése, ám nemrégiben a Juventus is óriási bajba került az olasz bajnokságban, így a Manchester Citynél is aggódhatnak az elkövetkezendő időszakban. Ha bebizonyosodik a bűnössége, katasztrofális helyzetbe kerül a világ egyik leggazdagabb futballklubja.

A Premier League hétfői bejelentése alapján a bajnokságban címvédő Manchester City képviselőinek független fegyelmi bizottság előtt kell megjelenniük a feltételezett szabálysértések miatt. A PL közleménye szerint a szabályszegések a 2009/2010-es évadtól egészen a 2017/2018-as szezonig bezárólag történhettek, ésebben a kilenc idényben a klub elsősorban a szponzori bevételek és a működési költségek tekintetében nem adott pontos adatokat a helyzetéről.

A manchesteri sztárcsapatot azzal is vádolják, hogy a 2013/2014-es szezontól a 2017/2018-as idényig nem felelt meg a PL azon előírásának, mely szerint az angol egyesületeknek követniük kell az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénzügyi fair play szabályzatát, valamint nem tartotta be az angol élvonal haszonra és fenntarthatóságra vonatkozó előírásait a 2015/2016-os idénytől a 2017/2018-asig.A vádak közé tartozik az is, hogy a klub nem adott teljes körű információt a játékosai fizetéséről, valamint korábbi edzőjének, Roberto Mancininek egy titkos megállapodás keretében milliós bónuszokat fizetett.

A szóban forgó időszak az első kilenc teljes szezont öleli fel a Manchester City egyesült arab emírségekbeli tulajdonosának, Manszúr bin Zajed an-Nahjan sejknek a megérkezése óta, melynek során az együttes háromszor, 2012-ben, 2014-ben és 2018-ban nyerte meg az angol bajnokságot.

A fegyelmi bizottság tagjait a Premier League bírói testületének független elnöke nevezi ki, a meghallgatásokra pedig a nyilvánosság kizárásával kerül sor.A Premier League erre való tekintettel egyelőre nem kíván további kommentárt fűzni az ügyhöz” – olvasható a PL által kiadott hétfői közleményben.

Hirdetés

Egyes brit sajtóhírek szerint van rá esély, hogy nagyon súlyos büntetést kap a Manchester City,melynek értelmében pontlevonással sújthatják, de akár ki is zárhatják a Premier League-ből.

Az angol sztárcsapat három évvel ezelőtt hasonlóan kellemetlen helyzetbe került, de akkor megúszta a durva szankciót. 2020 februárjában a pénzügyi fair play megsértése miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ellenőrző testülete két évre kizárta a klubot Bajnokok Ligájából, és az eltiltás mellett 30 millió eurós pénzbírságra is ítélte, amiért megtévesztette a szervezetet. Öt hónappal később aztán a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltörölte az UEFA által kiszabott kétéves eltiltást, a 30 millió eurós pénzbüntetést pedig a harmadára csökkentette. Talán az UEFA-nál sem gondolták komolyan, hogy egy ilyen kaliberű topklubot két évre száműznek a legrangosabb európai kupasorozatból.

Mire számíthat azonban most a City? Vajon ezúttal is megússza a komoly büntetést, vagy tényleg előfordulhat, hogy szégyenszemre a másodosztályba taszítják a világ egyik leggazdagabb csapatát?

SZIGORÚ BÜNTETÉS VAGY NEVETSÉGES PÉNZBÍRSÁG – MIRE SZÁMÍTHAT A CITY?

A manchesteri klub mindössze annyit reagált hivatalos oldalán, hogy meglepődve értesült arról, miszerint megszegte volna a Premier League szabályait.

„Különösen annak fényében, hogy minden igényt kielégítően és a lehető legszélesebb körben látta el a ligát a klub dokumentumaival.A klub örömmel fogadja, hogy egy független bizottság folytatja majd le a további vizsgálatokat, amely minden bizonnyal pártatlanul értékeli majd a megdöntehetetlen bizonyítékokat.

Ennek fényében várjuk, hogy az ügyet egyszer és mindenkorra lezártnak tekinthessük” – reagált a vádakra a City.Nagy esély van rá, hogy az ügy elhúzódik, de a brit sajtóban már találgatják, milyen büntetésekre számíthatnak a klubnál, amennyiben bebizonyosodik a bűnössége.Az egyesületet kizárhatják a Premier League-ből, pontlevonással sújthatják, kitilthatják az átigazolási piacról, korlátozhatják a kiadásait, vagy éppen megfoszthatják a korábban megszerzett trófeáitól.

Hirdetés

Amennyiben kizárják a Premier League-ből, valóságos katasztrófát élhet át a klub, extrém esetben ugyanis az is előfordulhat, hogy az alacsonyabb osztályú bajnokságokban sem indulhat.A PL után az English Football League (EFL) a legmagasabb divízió Angliában, amelynek égisze alá 72 csapat tartozik: 24-24 klubot foglal magába a másod-, a harmad- és a negyedosztály is. Az EFL-nek nem áll kötelességében helyet biztosítania a City számára ebben a 72 klubos rendszerben, így szabálymódosításra van szükség ahhoz, hogy a manchesteri sztárcsapat – vélhetően valamelyik egyesület kárára – indulhasson a másodosztályban vagy az alacsonyabb divíziókban.

A ManCity körül kirobbant hatalmas botrány kapcsán természetesen az is felmerült, mi lesz a csapat edzőjének, Pep Guardiolának a sorsa, aki már 2016 nyara óta irányítja a klubot, és tavaly novemberben írta alá 2025-ig szóló szerződését.

A katalán tréner még tavaly nyáron beszélt arról, hogy ha hazudott neki a vezetőség a szabályszegésekkel kapcsolatban, akkor azonnal elhagyja a klubot.Az eset azt követően történt, hogy az UEFA két évre kitiltotta a Cityt a nemzetközi porondról és 30 millió euróra büntette, ám a kizárást törölték, a bírságot pedig mérsékelték.

Ígérete szerint Guardiola távozik, amennyiben kiderül, hogy csalt a CityFORRÁS: NURPHOTO VIA AFP/ACTION FOTO SPORT/NURPHOTO/ACTION FOTO SPORT

„Azt mondtam, hogy mondják el, mivel gyanúsítják a klubot. Egymás szemébe néztünk, és hittem nekik, százszázalékosan, az első naptól kezdődően, ezért álltam ki a klub mellett.Azt mondtam, ha hazudtok nekem, a következő napon már itt sem vagyok. Megyek és onnantól kezdve nem leszünk barátok. Olyan klubot szeretnék képviselni, ami helyesen jár el.A végén nem az számít, hogy nyertünk-e bajnokságot vagy Bajnokok Ligáját, hanem az, hogy helyesen jártunk el, az emberek és a szurkolóink miatt” – mondta akkor Guardiola, akinek a vezetésével eddig 11 trófeát, köztük 4 bajnoki címet nyert a manchesteri sztárcsapat.

A Premier League klubok többsége azt akarja, hogy mindenképpen zárják ki az élvonalból a Cityt, ha bebizonyosodik, hogy 9 idényen át valóban megszegte a liga pénzügyi szabályait. A brit sajtó szerint kizárásra is van esély, pontlevonásra pedig még több, és a közelmúltban egy másik topligában hasonló büntetést már kapott egy világhírű sztárcsapat.A Serie A-ban a Juventustól játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt 15 bajnoki pontot levontak januárban,és a fizetésekkel való manipuláció okán további 20 pontos büntetéssel sújthatják a torinói klubot.

Hirdetés
Hirdetés
A Juventustól 15 pontot levontak a mostani idényben, 2006-ban pedig a másodosztályba száműztékFORRÁS: AFP/ISABELLA BONOTTO

Ami a kizárást illeti, a Juve 2006-ban megjárta a poklot és a másodosztályban kötött ki a calciopoli néven elhíresült hatalmas olasz bundabotrány során.Mérkőzések megvesztegetése miatt több klub is nagy bajba került, de legjobban a Juventust büntették meg, amelytől elvettek két bajnoki címet, száműzték a másodosztályba, ahol 9 pontos hátrányból kellett kezdenie az új szezont, kizárták a BL következő idényéből és 3 zárt kapus hazai meccset kellett játszania.

A Citynél azért legtöbben abban bíznak, hogy ilyen mélyre nem kell süllyedniük, és hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba. A klubnál komoly tervek vannak a nyári átigazolási időszakra, ugyanis szeretnék megszerezni a Borussia Dortmund angol válogatott sztárját, Jude Bellinghamet, aki hosszú távon Kevin De Bruyne utódja lehet majd.

Az esetleges pontlevonás még a mémkészítők fantáziáját is beindította, akik a borzasztó szezont futó riválisoknak, a Chelsea-nek és a Liverpoolnak is odaszúrtak egyet:ha a Citytől a Juventushoz hasonlóan most 15 pontot levonnának, a manchesteriek még akkor is megelőznék a tabellán a két sztárcsapatot.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint kirívó eset lenne, ha a Manchester City súlyos büntetést kapna az említett vádak miatt. Nagyon ritka, hogy a Premier League ilyen büntetést foganatosít valamelyik csapat ellen,és az, hogy az egyik topcsapat ilyen súlyos büntetésben részesülne, kirívó eset lenne” – mondta Szabados, aki szerint elképzelhető, hogy végül megússza szankció nélkül a City.

A Juventus büntetése és a City körül kialakult helyzet kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem véletlen, hogy egyszerre derülnek ki ilyen esetek, a koronavírus-járvány hatására ugyanis „sok klub gazdálkodása megbillent”, márpedig ahhoz, hogy tartani tudják a pozitív egyenleget és megfeleljenek a pénzügyi fair play és a saját országuk szabályozásainak is, bizonyos kluboknak a korábbiaknál több trükköt kellett alkalmazniuk.Szabados elmondta, a szabályos és szabálytalan között többnyire nincs egyenes, világos határvonal, a szürke zónán belül lehet „kicsit trükközgetni”.Általában a legtöbb csapat ezt a szürke zónát, amennyire lehet, igyekszik kihasználni, nemcsak a Manchester City, mindenki más is, lehet, hogy ők egy kicsit túltolták ezt a helyzetet” –tette hozzá a sportközgazdász

Az angolok abban is bízhatnak, hogy a januárban több mint 300 millió eurót elköltő Chelsea, vagy a Cityhez hasonlóan szintén arab tulajdonban lévő és általában bőkezűen költekező Paris Saint-Germain sem kapott még eddig komoly büntetést, és valahogyan mindig kijátszotta a pénzügyi fair playt.

Kiadott nyilatkozata alapján a Manchester City megdönthetetlen bizonyítékokkal rendelkezik a feddhetetlenségét illetően, de a Premier League klubjai a vádak bebizonyosodásában reménykednek, és gyors ítéletet, valamint súlyos büntetést szorgalmaznak.

Ha ezek a vádak bebizonyosodnak, megfelelő büntetést kell kiszabni – és az egyetlen helyes megoldás az, hogy kizárják őket az élvonalból. Majdnem egy évtizednyi visszaélésről és szabályszegésről beszélünk, és azt akarjuk, hogy a Premier League helyesen cselekedjen” –nyilatkozta az egyik meg nem nevezett angol klubvezető.

Ha valóban bűnösnek találják, a következmények katasztrofálisak lehetnek Pep Guardiola csapata számára.

origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!