Európa

Az illegális bevándorlók döbbenetes dolgokat megtesznek azért, hogy eljussanak az Egyesült Királyságba

Hirdetés

Az elmúlt hónapokban egy új migrációs útvonal alakult ki a Brit-szigeteket Franciaországtól elválasztó 50 kilométer széles Doveri-szorosban.

A Migration Watch UK nevű agytröszt nemrég kiadott jelentése szerint 2019 elejétől számítva összesen 3200 illegális bevándorló érte el az Egyesült Királyságot ezen az útvonalon, ráadásul az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt az itt próbálkozó illegális migránsok száma.

Brexit Párt vezetője, Nigel Farage alaposan feltérképezte a Doveri-szoroson keresztül érkező illegális bevándorlók problémáját. Az egykori EP-képviselő még a nyílt vízre is kimerészkedett egy halászhajó fedélzetén, hogy saját szemével győződjön meg arról, ahogy a brit partiőrség kimenti a vízből, vagy a doveri kikötőbe kíséri a gumicsónakokon hánykolódó migránsokat. A politikus egy Facebook-videóban számolt be a tapasztalatairól, amiben elmondta: a francia járőrhajók meg sem próbálják visszafordítani a migránsokat, hanem a nemzetközi jogra hivatkozva szándékosan átvezetik őket az Egyesült Királyság felségvizeire, hogy a britekne kelljen kimentenie őket. Elmondása szerint a jelenség azért is furcsa, mert a Boris Johson-féle kabinet elviekben több millió fontot ad a franciáknak azért, hogy ez ne fordulhasson elő.

A migrációs válsághelyzet pontos okaira egyelőre nincsen magyarázat, ahogy az sem látszik, miként lehetne megoldani. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a francia partiőrség nem csak a nemzetközi jog miatt nem fordítja vissza felségvizeiken tartózkodó, de Anglia felé haladó migránshajókat. A The Times ugyanis arról ír egy csütörtökön megjelent cikkében, hogy a gumicsónakokon hánykolódó bevándorlók újabban azzal fenyegetik francia hajókat, hogy a vízbe dobják a gyerekeiket, ha közel merészkednek hozzájuk, vagy megpróbáljákőket visszafordítani .

Amikor a francia járőrhajók megközelítik a felfújható csónakokat, a migránsok azzal fenyegetőznek, hogy a vízbe vetik magukat, vagy gyermekeiket dobják a tengerbe. Ezzel akarják megakadályozni a tisztviselőket abban, hogy visszafordítsák őket Franciaország irányába. A francia hatóságoknak egy ilyen helyzetbe nincs túl sok választásuk. Ezért van az, hogy inkább átkísérik a csónakokat az Egyesült Királyság vizeire és átadják azt a brit kollégáiknak.” – fogalmazott Richard Ford, a Times különtudósítója.

Hirdetés

A kialakult helyzet jogi alapja az, hogy bevándorlók annak ellenére benyújthatják a menedékkérelmüket az Egyesült Királyságban, hogy a biztonságosnak számító Franciaországból érkeztek. Ezt az Európai Unió migrációs szabályai teszik számukra lehetővé, amit a britek egyelőre nem hagyhatnak figyelmen kívül, ugyanis jogi értelemben még tagjai a politikai integrációnak.

A The Telegraph értesülései szerint Priti Patel brit belügyminiszter egy különleges migrációs törvényt vezetne be, ami megkönnyítené a migránsok gyors és hatékony visszatoloncolását Franciaországba. A konzervatív brit kormány elviekben akkor terjesztené a londoni parlament elé ezt a tervezetet, amikor az Egyesült Királyság hivatalosan is kilépett az EU-ból.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!