Világ

Az IMF máris dörzsöli a tenyerét a járvány miatt- eladósítaná a fél világot

Hirdetés

Már készen állnak az IMF hitelei, mert ez a válság nagyobb lesz, mint valaha!
A 2008-as válság sehol nem lesz a mostani, világjárvány miatt várható válsághoz képest! az IMF szerint globális recesszió várható. A francia pénzügyminiszter szerint az 1929-33-as nagy válság óta nem voltunk ilyen helyzetben.

A koronavírus-járvány 2020-ban globális recessziót fog előidézni, amely mélyebb is lehet, mint amelyet a 2008-2009-es globális pénzügyi válság váltott ki, de a világgazdasági teljesítménynek 2021-ben helyre kell állnia – véli a Nemzetközi Valutaalap.

Az IMF ügyvezető igazgatója, Kristalina Georgieva hétfőn üdvözölte a rendkívüli költségvetési intézkedéseket, amelyeket sok ország már megtett az egészségügyi rendszerek támogatása, illetve az érintett vállalatok és munkavállalók védelme érdekében, emellett a központi bankok által tett lépéseket is örömmel fogadta.

De „Még többre lesz szükség, főleg az adózás területén” – mondta.
Recesszió várható!

„A koronavírus-járvány emberi költségei már mérhetetlenek, és minden országnak együtt kell működnie az emberek védelmében és a gazdasági károk enyhítésében” – tette hozzá Georgieva.

Hirdetés

Ezenkívül az IMF igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy “a globális növekedés kilátásai negatívak és az IMF legalább olyan recesszióra számít, mint ami a 2008-as globális pénzügyi válság idején volt, bár a helyzet sokkal rosszabb is lehet.”

Georgieva hozzátette, hogy 2021-ben várhatóan a nemzetgazdaságok helyreállnak, ám ennek eléréséhez az országoknak meg kell fékezniük a vírus terjedését, valamint meg kell erősíteniük az egészségügyi rendszereket. „A gazdasági hatás súlyos lesz, de minél gyorsabban áll le a vírus terjedése, annál gyorsabb és erőteljesebb a gyógyulás” – mondta.

Georgieva azt is hozzátette, hogy az IMF nagymértékben fokozni fogja a sürgősségi finanszírozást, mivel már 80 ország fordult segítségért a szervezethez.

Az igazgató elmondta, hogy az IMF készen áll arra, hogy összesen 1 billió dollárnyi hitelcsomagot nyújtson a rászoruló országoknak.
A fejlett gazdaságok általában jobban kezelik a válságot, ám sok feltörekvő piac és alacsony jövedelmű ország jelentős kihívásokkal néz szembe.
A befektetők a válság kezdete óta már 83 milliárd dollárt vontak ki a feltörekvő piacokról, ami Georgieva szerint a legnagyobb tőkekiáramlás, amelyet valaha rögzítettek.

Nyílik az olló Európában!

Hirdetés

A közép- és kelet-európai régióban a múlt héten a Bécsi Nemzetközi Gazdaságtudományi Intézet (wiiw) 1,1 százalékra csökkentette az éves gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, miközben az is kiderült az intézet elemzéséből, hogy – a vírus hatására növekedni fog a „gazdagabb” közép-európai és a „szegényebb” kelet- és dél-európai térség közötti szakadék, mivel az utóbbiak várhatóan sokkal rosszabbul reagálnak majd a kialakult helyzetre, mint Közép-Európa gazdagabb országai.

” alt=”” aria-hidden=”true” />

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!