Európa

Az iskolai vérengzés után Ausztria bekeményít

Hirdetés

Több mint egy héttel az ország történetének legsúlyosabb iskolai merénylet után az osztrák kormány intézkedéscsomagot fogadott el az iskolák biztonságának megerősítésére, továbbá a jövőbeni hasonló merényletek megakadályozására. Újabb részletek derültek ki a merénylőről is.

A grazi BORG Dreierschützen gimnáziumban az ámokfutást a középiskola egy volt hallgatója, a 21 éves Arthur A. követte el. A merénylő felfegyverkezve mindössze alig hét perc alatt kilenc diákot mészárolt le, és egyik volt tanárnőjével is végzett. Ezt követően pedig öngyilkosságot követett el.

Ausztria már túl van a háromnapos nemzeti gyászon, most elsősorban a tanulságok levonása van napirenden. A Christian Stocker kancellár vezette, a konzervatív Néppátból (ÖVP), a szociáldemokrata SPÖ-ből, valamint a baloldali liberális NEOS-ból álló koalíciós kormány szerda délelőtti ülésén egy sor intézkedést hagyott jóvá, amelyek mindenekelőtt az eddig túlzottan megengedőnek tartott fegyvertartási szabályok szigorítását, az iskolák fokozott védelmét, de még a Messenger üzenetküldő alkalmazás megfigyelését is érintik.

A kormánypártok döntöttek arról is, hogy

20 millió eurós kompenzációs alapot hoznak létre az áldozatok családjainak támogatására.

Hirdetés

Az intézkedéscsomag fő eleme a fegyvertartási törvény szigorítása. A Der Standardnak nyilatkozva Andreas Babler alkancellár elismerte, hogy Ausztriában eddig túl könnyű volt fegyverhez jutni. Az érvényben lévő jogszabály ugyanis a fegyvertartást már a 18. év betöltésétől lehetővé teszi, bizonyos fegyverfajták esetében ugyanakkor pótlólagos vizsgálatot írt elő. A 21 éves merénylő korábban engedéllyel jutott az ámokfutáshoz használt két fegyverhez, így egy Glock pisztolyhoz, valamint egy sörétes puskához. Az ugyanakkor később vált ismertté, hogy Arthur A. mentálisan meglehetősen labilis volt.

A parlament végső jóváhagyására váró kormánytervezet szerint a fegyvertartás, illetve fegyvervásárlás alsó korhatárát 25 évre emelnék, és többhetes alkalmassági vizsgálathoz kötnék. Ha a szükséges orvosi vizsgálat során pszichológiai rendellenességet észlelnének, az adott személy esetében fegyvertartási tilalmat rendelnek el.

Része az intézkedéscsomagnak a népszerű Messenger üzenetküldő szolgáltatás megfigyelésére vonatkozó javaslat. Ez a kormánypártok körében sem talált egyöntetű támogatásra, mindenekelőtt a liberális NEOS ellenezte. A kormány ennek ellenére a javaslatot a törvényhozás elé terjeszti. A javaslat szerint az Állambiztonsági és Hírszerzési Igazgatóság (DSN) nyomozói kémprogramokat telepíthetnek a gyanúsítottak eszközeire. Ezt a jogvédelmi tisztviselőknek szorosan figyelemmel kell kísérniük, és a szövetségi közigazgatási bíróság jóváhagyása is szükséges. A NEOS kételkedik az intézkedés alkotmányosságában, annak élharcosa ugyanakkor az ÖVP volt.

Értesülések szerint felmerült a közösségimédia-platformok használatának korhatárhoz kötése is, de erről egyelőre nincsenek konkrét tervek, a kancellár szerint „a megoldásokat még részletesen ki kell dolgozni”.

Hirdetés

Újabb részletek is napvilágot láttak a múlt keddi ámokfutással, illetve annak előzményeivel kapcsolatban. Az már korábban ismert volt, hogy Arhtur A. rendkívüli alapossággal készült a merényletre, amit most egy újabb rendőrségi közlemény is megerősített. A volt diák a két fegyveréhez, a Glock pisztolyhoz és a sörétes puskához 110 töltényt, továbbá öt töltött tárat vitt magával.

A vizsgálatot vezető Michael Lohnegger rendőrtiszt beszámolója szerint hiteles az a fotó is, amelyen a merénylő a gimnázium vécéjében látható, a fényképet, amelyen Arthur A. lába látszik, a vérontás megkezdése előtt készítette, és röviddel a merénylet előtt az X platformon jelentette meg.

A nyomozás vezetője szerint a merénylő a korábbi hasonló iskolai mészárlásokat is tanulmányozta, különösen nagy hatással volt rá az amerikai Columbine High Schoolban elkövetett bűncselekmény: 1999. április 20-án két diák13 iskolatársát megölte, további 24-et pedig megsebesített, amikor felfegyverkezve behatolt a Colorado állambeli iskolába. A két elkövető végül önkezűleg vetett véget az életének.

A grazi vérengzést vizsgáló Luctus nyomozócsoport viszont még mindig nem találta meg a merénylet indítékát. Ötven tanút hallgattak meg már, köztük azokat is, akiket már kiengedtek a kórházból, ahol még kilenc embert kezelnek, közülük ketten még mindig intenzív ápolásra szorulnak.

Közben a hatóságok az esetleges követőkre is vadásznak, és csaknem harminc esetben intézkedtek is csak Graz területén, de Alsó-Ausztriában egy 19 éves fiatalt azért vettek őrizetbe, mert iskolai lövöldözéssel fenyegetett egy e-mailben.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!