Itthon

Az MSZP szerint aki évente nem keres 100 milliót az hülye

Hirdetés

A balliberálisok és sajtója részéről rendszeres módszer, hogy  kormánypárti politikusok mondásait (szövegkörnyezetéből kiragadva) kiforgatva hazudoztak azokkal, akár éveken át. Ilyen volt Kövér László 2002-es “köteles beszéde”, amit maga Gyurcsány ismert el Debreczeni József könyvében, hogy ők forgatták ki Kövér László szavait, és csináltak belőle műbalhét a választások előtt közvetlenül. Ugyanilyen hazugság volt a “meg lehet élni 47 ezer Forintból” című mítosz is, amit szintén éveken át (akár még ma is) ismételgettek.

Azonban most fordul a szél e területen.

Egy olyan durva beszélgetés került napvilágra, amiből egyértelműen kiderül, hogy Kispest vezetése gyakorlatilag szétlopja a kerületet.

És a tartalomban máris találtunk egy szállóigét: Vannak olyan emberek, akik a kerületi politikában azt mondják, ha évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy

Miközben élvezettel felszívták a drogpartin a fehér “utcákat”,  elhangzottak Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselőtől más őszinte, pikáns monológok is, de mi most ragadjunk le ennél a gyöngyszemnél.

Hirdetés

A felső tízezret leszámítva nagyjából Lackner egy egész országot lehülyézett! Mert ugye aki nem keres évi 100 milliót, az hülye!

Felhívjuk a tisztelt jobboldali, konzervatív, keresztény média összességét, hogy használják ezt a csodálatos lackneri elszólást, tegyenek fel kérdéseket e mondat kapcsán a balliberális politikusok számára!

Forrás: Mindenszó

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!