Itthon

Az MSZP szerint Bangóné a Fidesz áldozata

Hirdetés
Úgy tűnik, már csak saját pártjának vezetői pártolják Bangóné “kedves” Borbély Ildikót, aki a minap az ország felét patkányozta le. Ujhelyi István egyenesen patkánykormányról beszél. Arról, hogy a Fidesz korrupt államot kiépítve patkányként viselkedik.
Ildikónk viszont sajnálja, akit megbántott – írta nagy nehezen a bátor beszólást követően. 
Az eset után azonnal – nagy meglepetésre – a haladó sajtó és az ellenzék egy része nyíltan bírálta kedves Ildikót. Amit azért vegyünk ketté, mert álszentség bizony ebben is van. Nem kevés! Az ellenzéki pártok vezetésének inkompetenciája kézzel fogható, hiszen több nyilatkozatban is megvédték a szocialisták legújabb „mocskos szájú” üdvöskéjét. A pártvezetés ugyanakkor már nem tudott tagjaira hatással lenni, az összekapaszkodás helyett a magára valamicskét is adó politikusok rendre kiszóltak a központi vezetés által megírt szabálykönyvből, és lemondásra szólították fel „tankildikót”. (lásd Momentum)
A ballibsi, magukat újságírónak nevező egyedek magatartása pedig egyenesen kétszínű, amely tökéletesen illik a saját maguk kreálta píszi-világba. Fideszeseket lehet akasztani, seggbe baszni és még sorolhatnánk. De felesleges is, hisz ez nem számít – nekik. Nekünk viszont igen. A haladó sajtó ezeken nem akad ki, csak azon, hogy Kovács Zoltán leöregkomcsizta Heller Ágnest, vagy hogy Orbán nőügyekkel nem foglalkozik.
Hogy most mégis miért állnak a morállófasz tetejére és ítélik el a patkányozást?
A válasz világos és egyszerű. Ők is ellenzéket akarnak váltani. Hiába tolták eddig a fidesz-ellenes szekeret, nem jött be a várt eredmény. Új bábukat kell keresniük, és dühösek, amiért csak bangónékat lehet fellelni a politikai közéletben.
A szocialisták lehúzhatják a rolót, mert úgy tűnik, saját szavazóik is szembe röhögik őket, amikor közleményüket olvassák. Bayer Zsolt volt a visszalövések töltényeiben, na meg a budapesti patkányinvázió. Csakhogy ez az érvelés már akkor sem jött be. Bayer Zsolt publicista, újságíró, Bangóné pedig egy országgyűlési képviselő, aki felesküdött arra, hogy a magyar emberek érdekeiért fog dolgozni.
Alkalmasint tegyük fel a kérdést: hogyan fog Ildikónk patkányok érdekeiért bármit is tenni, amikor sürgeti a rágcsálóírtást? Hogy fog az utcán végig sétálni egyenes gerinccel és kérni 20 deka párizsit egy fideszes eladótól a boltban?
Elárulom. Sehogy.
A fizu ugyanis autóra és a széles közönség elkerülésére determinálja őt. Így aztán valóban nem hallja meg, mit is szeretnének valójában az emberek. Különben tudná, hogy a magyar emberek sem rá, sem a szegfű pártra nem kíváncsiak már.
De térjünk vissza Ujhelyi patkánykormány szlogenére és emlékeztessük az MSZP ep-lista éléről lecsúszott képviselőt az őszödi beszéd néhány taktusára.
„Az az igazi botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. „
Ennek fényében én – enyhén remegő térddel – megvédeném Bangóné Borbély Ildikót. Képviselő asszonynak ugyanis igaza volt, van és lesz.
Magyarországon sok a patkány.
Csak épp mindenki máshol kezdené az irtásukat.
Emese – Vadhajtások.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!