Európa

Az olaszoknál nagyobb a baj, mint hitték – államcsőd is jöhet

Hirdetés

Olaszország államadóssága a GDP csökkenése miatt várhatóan eléri a bruttó hazai termék 180 százalékát, amikor már csak három lehetőség marad az ország előtt:

 egyik az államcsőd, a másik az olasz euró vége, és mindkettő végződhet még ennél is rosszabbul.

Az olasz és a német államkötvények hozama közti különbség két százalékra nőtt a húsvét utáni héten, ami azt mutatja, hogy a befektetők az előbbieket sokkal rosszabbnak minősítik, mint az utóbbiakat. Látszólag semmi okuk erre, hiszen szemben a 2012-es likviditási válsággal, amikor az volt a kérdés, lesz-e, aki vásárol olasz (görög, szlovén, spanyol) államkötvényeket, most az Európai Központi Bank (ECB) a koronavírus-járványra tekintettel addig vásárolja vásárolja az olasz állampapírokat, ameddig csak kell. Olaszország gondjai inkább a várható jövőből fakadnak – derült ki Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) publicistájának cikkéből.

Az elmúlt év végén az olasz államadósság a GDP 136 százaléka volt, miután az azt megelőző évtizedben harminc százalékponttal emelkedett. Ha bejön az IMF jóslata, és a nagy karantén miatt idén 10 százalékkal zuhan az ország bruttó hazai terméke 2019 végéhez képest, miközben az államadósság 20 százalékkal nő, akkor 2020 végén az olasz állam tartozásai a GDP-hez viszonyítva elérik a 180 százalékos szintet.

És ekkor fel kell tenni a kérdés: Mi lesz veled, Olaszország?

Hirdetés

Az FT publicistája arra számít, hogy az EU vezetői a napokban esedékes virtuális tanácskozásukon egy kilábalási alapot hoznak létre az olaszok kisegítésére az európai költségvetésen belüli átcsoportosítással. Ez lesz a kompromisszum: nem járulnak hozzá a közös eurózónás kötvények kibocsátásához, mert a hollandok és a németek nem akarják törleszteni az így keletkező közös adósságot a déli eurótagállamok helyett is, de azért valamilyen pénzügyi segítséget felajánlanak a legmélyebb válságba került országoknak. A gond az, hogy ez olyan kevés pénz, hogy nem lesz hatása 12 ezer milliárd euró nagyságú európai gazdaságban.

Így három lehetősége marad az ország vezetésének:

Az első, hogy továbbra is az ECB-re támaszkodik, amely azonban csak akkor hitelezheti tovább az országot, ha az csak kiegészíti az eurózóna biztonsági alapjától, az Európai Stabilitási Mechanizmustól (ESM) felvett kedvezményes hitelt. Ezzel az a gond, hogy az olasz parlament pártjai nem akarják igénybe venni az ESM segítségét, mert azt a kedvezményekért cserébe az ország költségvetést is érintő feltételekhez kötnék, azaz a parlament ezt követően nem dönthetne az adókról és a fejlesztési, illetve szociális kiadásokról önállóan.

A másik lehetőség az államcsőd, a hitelek törlesztésének átütemezése. Ezt kompatibilis lehet az ország eurózóna-tagságával, bár nyilván erősen igényelné az ECB együttműködését. A hazai bankok bajba kerülnének, mert sok olasz állampapír van a kezükben, amely így leértékelődne. Ezt azzal oldhatnák meg, hogy az bankok befektetőit megkopasztanák – azaz leírnák a befektetett pénzük értékének egy részét -, cserébe a betéteteket meg lehetne menteni.

Végül a harmadik lehetőség, hogy Olaszország kilép az eurózónából. Ez nem valószínű forgatókönyv, ám ne feledjük, hogy a brexit sem volt az – emlékeztet az FT cikkírója. Ahogy az Egyesült Királyságban, úgy Olaszországban is elkezdhetik az emberek mindenért az EU-t hibáztatni. Münchau hallott egy sztorit: valaki a hollandokat hibáztatta azért, mert késve kapta meg a munkanélküli-járadékát. És erre a hangulatra gyorsan felülhetnek a népszerűséget vadászó politikai pártok.

Hirdetés

Amikor az észak-európai közvélemény, élen a hollanddal és a némettel az euróbondokról, azaz a közös eurózónás kötvény kibocsátásáról beszél, akkor azt vagy a déli országhoz folyó szolidaritási járuléknak, vagy jótékonysági adománynak, vagy – a holland kormány felfogásában – ajándéknak tekintik. Nem gondolnak rá úgy, mint egy kockázat elleni biztosításra. Nem gondolnak rá, mennyivel többe kerülne nekik egy olasz államcsőd, mint a közös adósság vállalása, amelyből nyilván rájuk esne a törlesztés nagyja.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!