Európa

Az orosz határhoz repültek brit vadászgépek – teljes a készültség

Hirdetés

Az orosz légtérellenőrző rendszerek három légi célpontot észleltek, amelyek a Fekete-tenger felett közeledtek az Orosz Föderáció államhatárához – állította a hírt az orosz védelmi minisztérium, amit később britek is megerősítettek. A két fél végül békésen rendezte a helyzetet, a brit repülők az orosz gépeket meglátva visszafordultak az orosz határtól.

Az orosz védelmi minisztérium közleményében azt állította, hogy radarjaik két RAF (brit Király Légierő) Typhoon vadászgépet és egy RC-135-ös felderítőgépet fogott el a Fekete-tenger felett. Majd azt is közölték, hogy a brit gépek 180 fokos fordulatot vettek, amikor az orosz gépek megközelítették őket, így nem sértették meg az oroszok által ellenőrzött légterét.

 

„AZ OROSZ VADÁSZGÉPEK REPÜLÉSÉT A NEMZETKÖZI VIZEK FELETTI LÉGTÉR HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ NEMZETKÖZI SZABÁLYOK SZIGORÚ BETARTÁSÁVAL HAJTOTTÁK VÉGRE, ANÉLKÜL, HOGY KERESZTEZTÉK VOLNA A LÉGI ÚTVONALAKAT, VAGY VESZÉLYESEN KÖZEL KERÜLTEK VOLNA EGY IDEGEN ÁLLAM REPÜLŐGÉPEIHEZ”

– tették hozzá a közleményben.

Hirdetés

Az orosz védelmi minisztérium által az interneten közzétett rövid videó – amely állítása szerint az incidensről készült – látszólag egy RC-135-öst ábrázolt, amelynek oldalára a „Royal Air Force” felirat volt írva.

A brit védelmi minisztérium később megerősítette, hogy a RAF három repülőgépe járt a térségben, de azt „nemzetközi légtérben végrehajtott rutinműveletnek” minősítette.

A brit minisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta: “A RAF egyik RC-135W Rivet Joint típusú repülőgépe és két Typhoon kísérője június 26-án, hétfőn rutinműveletet hajtott végre a Fekete-tenger feletti nemzetközi légtérben.

És e művelet közben orosz repülőgépeket észleltek a térségben. „A RAF és az orosz repülőgépek és legénységeik mindvégig biztonságosan és professzionális módon működtek” – tette hozzá.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!