Tech

Az oroszok történelmi bejelentést tettek

Hirdetés

Oroszország kedden közölte, hogy 2024 után kivonul a Nemzetközi Űrállomásról, véget vetve ezzel részvételének egy olyan projektben, amely sokáig a hidegháború utáni orosz-nyugati együttműködés egyik legfontosabb szimbóluma volt.

A globális űrkutatási együttműködés jövője és a Nemzetközi Űrállomással kapcsolatos együttműködés azután vált kétségessé, hogy Oroszország és a Nyugat kapcsolata az orosz-ukrán háború miatt megromlott – írja az NBC.

Az orosz űrügynökség vezetője, Jurij Boriszov kedden közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ország kiszáll a Nemzetközi Űrállomás-projektből, hogy saját űrállomás építésére összpontosítson.

Az ISS-t még 1998-ban indították útjára, és később a hidegháború utáni közös nyugati-orosz együttműködés szimbólumává vált.

Orosz tisztviselők korábban már utaltak arra, hogy hagyják lejárni a 2024-ben véget érő együttműködési megállapodást, hogy saját orosz űrállomásukon (ROSS) dolgozzanak, amely reményeik szerint 2025-ben már működőképes lesz.

Hirdetés

A jövőbeli együttműködés felfüggesztése ellenére a NASA és a Roszkozmosz a hónap elején megállapodást kötött arról, hogy az űrhajósok továbbra is orosz rakétákkal repülhetnek, és az orosz űrhajósok idén ősztől a SpaceX-szel utazhatnak az ISS-re.

Ez a megállapodás biztosítja, hogy az űrállomás fedélzetén mindig lesz legalább egy amerikai és egy orosz űrhajós, hogy közösen biztosíthassák a létesítmény működését.

Forrás: Origo

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!