Európa

Az új olasz belügyminiszter hazugnak nevezte Salvinit

Hirdetés

Az olaszországi partokra érkezők növekvő létszáma nem számít „inváziónak” Luciana Lamorgese belügyminiszter szerint, aki hazugnak nevezte elődjét, Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét egy pénteki interjúban- írja a hvg.hu.

Luciana Lamorgese elismerte, hogy amióta ő vezeti a belügyi tárcát, szeptemberben és októberben is emelkedett az érkezések száma. Hangsúlyozta azonban, hogy még így is, év eleje óta 9300 migráns érkezett a tavaly egész évben mért, több mint 23 ezerhez képest. A belügyminisztérium honlapjának naprakész adatai szerint az idén január elseje és november elseje között több mint 9600-an érkeztek. Megjegyezte, hogy az utóbbi két hónapban a tengeri migrációs útvonalon olasz partot ért mintegy ötezer migráns nagy része önállóan, kisebb hajókkal és csónakokkal kötött ki. A Tunéziából érkezők – és ezért gazdasági bevándorlónak minősülők – többségét már hazatoloncolták.

Az új olasz belügyminiszter elmondta: az év eleje óta érkezett migránscsoportokban 86 embercsempészt azonosítottak és vettek őrizetbe az olasz hatóságok. Elismerte, hogy év eleje óta Németország több mint 1350 migránst szállított vissza Olaszországba: olaszországi partra érkezett és itt regisztrált személyeket, akik továbbjutottak Németországba, de, mint kiderült, nem voltak jogosultak menedékkérelemre.

Lamorgese a La Repubblica balközép napilapnak adott interjúval válaszolt Matteo Salvininek, aki korábban inváziónak nevezte az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) által szeptember elején megalakult kormány migrációs politikájának következményeit. Lamorgese szerint Salvini nem mondott igazat.

Matteo Salvini a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy kommentálta a Lamorgese-interjút, hogy az új római kormány vagy hülyének nézi az olaszokat, vagy tehetetlen, vagy az embercsempészek cinkosa. Salvini felsorolta, hogy amióta távozott a belügyminiszteri székből, szeptemberben 2498 migráns érkezett a tavaly szeptemberi 947-hez képest, októberben pedig 2015 a tavalyi 1007-hez képest.

Hirdetés

Forrás: hvg.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!