Tech

Az Új Világrend az emberiség kevesebb, mint tíz százalékát hagyná életben

Hirdetés

Az Új Világrend jelenleg is folyamatosan épül, tégláról-téglára, lassú, türelmes lépésekkel terelik az emberiséget egy börtönbolygó őrült ideájának megvalósulása felé.

Ahhoz azonban, hogy sikerrel járhassanak, mindenképpen kézben kell tartaniuk a világban zajló folyamatokat, kontrollálniuk az eseményeket. A hívők szerint ez tökéletesen sikerül a Rendnek, és egy réges-régen megfogalmazott és leírt menet-rend szerint járnak el…

A népességcsökkentés terve nem csak praktikus célokat (egy rabszolgafaj megteremtése) szolgál, hanem vannak rituális, vagyis vallásos indítékai is.

Azt nagyon jól tudjuk, hogy ez a bizonyos depopuláció nem valamiféle hosszabb folyamat lesz az emberiség életében, hanem egy brutális beavatkozás, akár egy mesterségesen létrehozott, pusztító járvány, akár egy újabb világháború képében. Gondolhatjuk tehát, hogy ez az esemény hatalmas vérengzéssel fog járni, hiszen ha hihetünk a forrásainknak, ez a csoport azt tervezi, hogy az emberiségnek kevesebb, mint 10%-át hagyná életben! Ez azt jelenti, hogy közel hétmilliárd embert gyilkolnának le egy igen rövid periódus alatt – talán az egész nem venne igénybe néhány hónapot, legfeljebb egy-két évet. Ez azonban nem pusztán egy esztelen mészárlás csupán azért, hogy világi céljaikat elérjék, hanem egyfajta rituális áldozatbemutatás a legfőbb istennek, vagyis Lucifernek! Lehet, hogy ez már nagyon hihetetlen dolognak tűnik – gyakorlatilag az egész emberiségre, mint áldozati bárányra tekintenek ezek a figurák -, azonban ahogy mondani szokták, van ebben az őrültségben valamiféle rendszer.

És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor végre megvizsgálhatjuk :  az Illuminátusok kemény magja, vagyis a legfőbb vezetők milyen Új Világrendet akarnak valójában!?

Hirdetés

Ez ugyanis nem Új Világrend, hanem annak ellenkezője, egyfajta Új Világrendetlenség, másként fogalmazva egy minden eddiginél nagyobb, globális káosz létrehozása.

Hogy erre miért van szükség?

Nos, azért, mert ők Lucifer feltétlen hívei és hitrendszerük szerint egyetlen céljuk van, ami megfelel uruk legfőbb küldetésének… – elpusztítani az egész Teremtést! Azért ez egy eléggé ambiciózus törekvés, igaz? Ebből is látszik, hogy alapvetően ez a titkos társaság sem különbözik a többitől. A sátánizmus legalább olyan ősi vallás, hitvilág, mint bármely másik és tulajdonképpen évezredek óta nem változott a végcélja. Az Illuminátusok csak átvették ezt a hiedelem rendszert és attól elbódulva – vagy megvilágosodva, ahogy nekik jobban tetszik – próbálják meg minden eddiginél nagyobb hatékonysággal végrehajtani küldetésüket.

Tehát ez is csak egy őrült vallási szekta, semmi több?

Végső soron igen! Persze a lehető legveszélyesebbek és messze nem gyakorolt olyan hatást az egész civilizációra más, hasonló szerveződés, mint az Illuminátusok. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a tisztán csak vallásos jellegű küldetéstudat mellett ott vannak azok a nagyon is anyagias, tárgyszerű, mindenki életére ható, eszközszerű célkitűzések, amikről már említést tettünk korábban: Világkormány, vallások és nyelvek eltörlése, az egyéniség és a szabad akarat le-nullázása, a szabadság eszméjének kiiktatása az elmékből és hasonló nyalánkságok. Ezek mind-mind eszközök. Vannak olyanok, akik szerint a Világállam soha nem fog létrejönni, mivel ez csak egy félrevezető céllal megalkotott idea, ami takarja a minden eddiginél nagyobb öngyilkossági kísérletet, a Sátánnak szánt véráldozatot, amit egy globális káosz megteremtésével fognak véghez vinni!

Hirdetés

És itt fontosnak tartunk megemlíteni egy újabb, érdekes gondolatot:

A háttérhatalom megvilágosodottjai úgy vélik, többek között azért nevezhetik magukat így, mert felismerték, hogy akit-amit Istennek nevezünk, az valójában nem egy jóakaratú éteri lény! Akit pedig eredendően Gonosznak hiszünk, az igazából nem más, mint egy olyan természetfeletti identitás, ami szembeszáll az embert gúzsba kötő Istennel és úgy hiszik, hogy miután teljesítik végcéljukat, a Teremtés elpusztítását, üdvözülni fognak és ezzel elnyerik végső jutalmukat, a lélek öröklétét. Az Illuminátus tanok olyan nagytekintélyű képviselői, mint maga Adam Weishaupt, Albert Pike, vagy Guiseppe Mazzini jól érzékelhető módon, kristálytisztán efféle, teológiai alapokra helyezték rendjük legfőbb célját, minden más csak mese, eszköz, félrevezetés!

Szembesülnünk kell tehát azzal a ténnyel, hogy amit eddig mindenről tudni véltünk, az megint csak hazugság, de legalábbis – a legjobb esetben – olyan kettős jelentéssel bír, ami alkalmas arra, hogy további vakvágányra vezesse a kutatókat, igazságkeresőket, és a hétköznapi embereket egyaránt. Új Világrend – Új Világrendetlenség, káosz, totális pusztulás. A Világállam ideája úgy hazugság, ahogy van. Elhitették velünk, hogy egy börtönbolygót, egy totális diktatúrát akarnak létrehozni, ami ellen lehet harcolni, tüntetni, felszólalni. Pedig mindvégig más volt a terv. Ráadásul mindez bárki számára hozzáférhető, vizsgálható, kutatható, hiszen a kérdéses korabeli dokumentumok nem titkosak, nincsenek elzárva a nagyközönség elől. Az alapító írások, az egymásnak írt levelek, jegyzőkönyvek mind-mind kegyetlen, világos képet alkotnak, az Armageddon, a tökéletes világvége rémületes freskóját.

Ahogyan ez már világossá válhatott mindenki számára, a világot uraló erő feltűnő módon ragaszkodik azokhoz, a biblikus jellegű próféciákhoz, jóslatokhoz, amiket évszázadokkal, sőt, évezredekkel ezelőtt vetettek papírra a látnokok. Így például szemernyi kétségünk sem lehet azzal kapcsolatban, hogy a végső harcot ténylegesen ott fogják megvívni, ahová ezt a jövőben bekövetkező eseményt a szent iratokban elhelyezték, vagyis a Közel-Keleten. A Jó és a Gonosz közötti végső ütközet Megiddo közelében zajlik le, vagyis a mai Izrael területén. Nem lehet nem észre venni, hogy ennek a jóslatnak miféle félelmetes összecsengése alakul ki a jelenünkben kibontakozó eseményekkel. A térség egy puskaporos hordó, ahol a nagyhatalmak egyre komolyabb arzenállal felszerelkezve vonulnak fel, ezzel növelve egy konfliktus kirobbanásának esélyét. Izrael szomszédságában, Szíriában az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, és most már Kína is jelen van, és segítik a nekik tetsző harcoló feleket. Vagyis tulajdonképpen egy közvetett módon máris egymással háborúznak. Nehezen hihető, hogy mindez a véletlen műve, sokkal valószínűbb, hogy az egész helyzetet jó előre megtervezték és megrendezték. A szereplők a helyükön vannak, a kellékek felvonultak. Minden adott a végső összecsapás levezényléséhez, amiből aztán egy globális háború fog kirobbanni, és ezzel véghez viszik legfélelmetesebb tervüket, az emberiség feláldozását, vagyis a Teremtés megsemmisítését.

Persze egyelőre ez is csak egy teória a sok közül, és noha vannak arra utaló jelek, hogy az elmélet propagálóinak legalább részben igaza lehet, mégis szem előtt kell tartanunk, hogy az Illuminátusok tervei között mégiscsak ott szerepel egy merőben új, élő világ kialakítása és irányítása. Az Új Világrend jelenleg is folyamatosan épül, tégláról-téglára, lassú, türelmes lépésekkel terelik az emberiséget egy börtönbolygó őrült ideájának megvalósulása felé. Ahhoz azonban, hogy sikerrel járhassanak, mindenképpen kézben kell tartaniuk a világban zajló folyamatokat, kontrollálniuk az eseményeket. A hívők szerint ez tökéletesen sikerül a Rendnek, és egy réges-régen megfogalmazott és leírt menet-rend szerint járnak el.

Hirdetés
Hirdetés

https://maivilag.com/2018/08/megdobbento-jacob-rothschild-veszjoslo-uzenete-a-vilag-szamara/

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!