Európa

Az új világrendben Nyugat-Európa teljes iszlamizálódása a legvalószínűbb

Hirdetés

Létezhet-e valódi „politika” Isten nélkül – teszi fel a kérdést George Weigel – Kocka és katedrális – című könyvében, amit a Mathias Corvinus Kiadó adott ki.

Miért látják olyannyira másként a világot az európaiak és az amerikaiak, s miért alkottak eltérő fogalmakat a 20. századi demokráciáról? George Weigel két civilizációt állít ellentétbe – a párizsi Grande Arche modernista „kockáját” és a Notre-Dame „katedrálisát” létrehozó kultúrát –, és úgy érvel, hogy a szekularizáció elfogadása vezetett ahhoz a morális válsághoz, amely felőrli Európa lelkét, veszélyezteti a jövőjét. Weigel szerint e „probléma” eredete az európai szellemi életben a 19. század során létrejött ateista humanizmusra vezethető vissza, mert ez indította el azt a történelmi folyamatot, amely két világháborút, három totalitárius rendszert, a Gulagot, Auschwitzot, a hidegháborút és a kontinens félelmetes népességcsökkenését eredményezte, mely jelenleg rohamosabb, mint a „fekete halál” idején volt.

Sok európai ennek ellenére is kitart amellett, hogy az emberi jogok és a demokrácia csak a vallási alapú erkölcsi érveket teljesen nélkülöző közösségi térben találhat biztonságra.

Weigel szerint azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A kérdésre, hogy létezhet-e valódi „politika” – a közjó tényleges mérlegelése és a szabadság szilárd védelme – Isten nélkül, ő határozottan állítja, hogy a válasz „nem”, mert végső soron egy társadalom csak annyira képes nagyszerűvé válni, amennyire nagyszerűek a lelki törekvései…

Weigel szerint több forgatókönyv is elképzelhető, mi fog történni Európában a jövőben. Ezek közül az egyik, hogy nem sikerül visszafordítani a demográfiai hanyatlást, pénzügyei egyre veszedelmessebbé válnak, őshonos lakossága egyre demoralizáltabb lesz, újabb érkezői pedig egyre határozottabban iszlamisták. Az „új evangelizáció” nem vezet eredményre, Kelet-Közép-Európa új demokráciáinak nem sikerül újra lángba lobbantaniuk Európa érdeklődését a demokrácia kalandja iránt, mivel a saját maguk vallásossága is erejét veszti, miközben még jobban behálózzák őket az EU-bürokrácia kötelékei.

Hirdetés

Miközben Európa még elöregettebbé válik, az Európai Unió még meszesebb és egyre képtelenebb lesz arra, hogy döntésekkel megbirkózzon. Végül elérik a fordulópontot, és Európa nagy projektje összeomlik. Kelet-Közép-Európa néhány állama megtartja kereszténységét és demokráciáját.

Nyugat-Európa legnagyobb része iszlamizálttá válik abban az értelemben, hogy rákerül az arab iszlám világ civilizációs pályájára.

A nem muszlim nyugat-európaiak dhimmikké válnak, azaz másodosztályú állampolgárok lesznek, akiknek nincs szerepük a közéletben.

George Weigel a washingtoni Etikai és Közpolitikai Központ kutatóprofesszora és Amerika egyik vezető közéleti gondolkodója. II. János Pál pápáról írott életrajzának első kötete a The New York Times bestsellerlistájára is felkerült. Rendszeresen publikál többek között a The Wall Street Journalban. Maryland államban, North Bethesda városában él.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!