Európa

Az ukrajnai háború új szakaszba lép: a világ már érzi a következményeket

Hirdetés

Ahogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború károkat okoz az olaj-, gáz- és energiaipari létesítményekben, a járulékos károk a globális piacokon is megmutatkoznak – írja az ukrán Unianra hivatkozva az index.

Az ukrajnai háború új szakaszában az energia is célkeresztben lesz, hiszen mind Oroszország, mind Ukrajna az energetikai eszközöket veszi célba, hogy egymás gazdaságát gyengítsék, a járulékos károk pedig a globális piacokon már meg is jelentek.

Korábban a nemzetközi energiaügynökség már figyelmeztetett arra, hogy az orosz finomítók elleni ukrán dróntámadások alááshatják az olajtermékek, köztük a gázolaj kereskedelmét. Az európai gázárak pedig 10 százalékkal megugrottak, miután Oroszország a héten csapást mért Ukrajna gáz- és energiaipari infrastruktúrájára.

UKRAJNA OLYAN FINOMÍTÓKAT VETT CÉLBA, AMELYEK ÖSSZKAPACITÁSA A BLOOMBERG SZÁMÍTÁSAI SZERINT MINTEGY NAPI 3,4 MILLIÓ HORDÓT TESZ KI.

Szakértők szerint a fronton kialakult patthelyzet mindkét felet arra kényszeríti, hogy nyomást gyakoroljon az ellenség civil lakosságára és gazdaságára, és egyre inkább bevonja a konfliktusba a városokat és azok infrastruktúráját. Az elmúlt hetekben Oroszország módszeresen rombolta az ukrán kritikus infrastruktúrát. Az Orosz Föderáció hosszú távon szeretné megakadályozni, hogy az ukrán védelmi ipar önellátóvá váljon, mivel egy erős védelmi ipar jó helyzetbe hozhatja Ukrajnát a jövőbeni orosz agresszió elleni védekezéshez, és jelentősen csökkentheti Ukrajna függőségét a nyugati segélyektől.

Hirdetés

Forrás:

KH

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!