Európa

Az ukránok elismerték, hogy sok tábornokuk elmenekült

Hirdetés

Az orosz invázió kezdetén sok ukrán tábornok és tiszt elmenekült – közölte Olekszij Aresztovics, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója a Tsentr csatornának adott interjújában.

„PERSZE SOKAN ELMENEKÜLTEK. KEVESEN BESZÉLNEK RÓLA. DE NAGYON SOK MAGAS RANGÚ TISZT MENEKÜLT EL, RENGETEG TÁBORNOK. UKRAJNA HATALMI SZERVEIBEN ÓRÁKIG TARTOTTAK ÉRTEKEZLETEK, HOGY IDEJE MENEKÜLNI. KIVÉVE A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMOT, VALÓSZÍNŰLEG. ÉS NÉHÁNY TISZTELT EMBER AZT MONDTA: “RÉGI SZOVJET KATONA VAGYOK, TUDOM, HOGY VÉGÜNK LESZ, NÉHÁNY ÓRA KÉRDÉSE”

– mondta el Aresztovics. Elmondása szerint emellett olyan javaslatok is születtek, hogy evakuálják a vezérkart Nyugatra, és “onnan irányítsák a megmaradó ellenállást”. De a katonák helytálltak és lőttek. És kiderült, hogy az ellenség eléggé átlátszó.

Véleménye szerint Ukrajnának még több katonai összecsapás kerül sor Oroszországgal. “Vagy Putyinnal, vagy Navalnijjal 2032-35-ig – még legalább két-három fordulónk lesz Oroszországgal. Nem olyan nagyszabásúak, bár egy nagy is lesz. És két kicsi – határincidensek, kísérletek Harkiv elfoglalására, külön Mariupoléra. Ennek 95%-os a valószínűsége”, véli Aresztovics.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!