Európa

Az ukránok ellen tüntettek egy európai uniós országban

Hirdetés

Folyamatosak a tüntetések Szófiában, ahol ezrek vonulnak az utcára, hogy felhívják a kormány figyelmét az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontra – még népszavazást is követelnek – számol be minderről a V4NA nemzetközi hírügynökség. Azt kiabálták: NATO, kifelé! Az ukránok anyagi támogatása, végső soron – nyugodtan írhatjuk – voltaképpen Ukrajna ellen tüntettek.

A bolgároknak határozott véleményük van arról, hogy az ország kormányának milyen álláspontot kell képviselnie a nemzetközi színtéren az ukrajnai konfliktus kapcsán. Mivel a kettő nem egyezik egymással, az emberek úgy döntöttek, hogy annyiszor vonulnak utcára, ahányszor csak szükséges. Legutóbb néhány napja, a hétvégén tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt. Több ezer ember követelte, hogy a kormány igyekezzen elősegíteni a békét, az ország pedig maradjon semleges a konfliktus kapcsán.

A HELYI MÉDIA ARRÓL SZÁMOLT BE, HOGY A TÜNTETŐK AZT SKANDÁLTÁK: “BULGÁRIA A BÉKE ZÓNÁJA”, “BÉKÉT AKARUNK, NEM HÁBORÚT” ÉS “NATO KIFELÉ”, MIKÖZBEN A TILTAKOZÓK AGGODALMUKAT FEJEZTÉK KI AMIATT, HOGY A BOLGÁR KORMÁNY KÖVETI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VEZETTE NATO VÉDELMI SZÖVETSÉGET AZ OROSZORSZÁGGAL VALÓ KONFLIKTUSBA.

A jelentések szerint olyan transzparenseket helyeztek ki, amelyeken ez állt:
Sem egy bolgár golyót, sem katonát Ukrajnába”
, mivel a tüntetők tiltakoztak az ellen, hogy a bolgár kormány bármilyen katonai támogatást küldjön Kijevnek. Ez az álláspont hasonló ahhoz, amit Ausztria és Magyarország is gyakran képvisel. Orbán Viktor magyar miniszterelnök már régóta ragaszkodik ahhoz, hogy bár országa betartja a szankciókkal kapcsolatos uniós szintű intézkedéseket és humanitárius támogatást nyújt, Magyarország nem nyújt katonai segítséget a konfliktus egyik oldalának sem, és nem hajlandó arra, hogy a nyugati szövetségesek belerángassák a háborúba.

Bulgária több tucatnyi városában tartottak tüntetéseket, a legnagyobbak a fővárosban. A tüntetések szervezői petíciót is indítottak, amelyben nemzeti népszavazást követelnek a békéről és a semlegességről.

Hirdetés

AZ AKARJÁK ELÉRNI, HOGY A VÁLASZTÓPOLGÁROKAT KÉRJÉK KI VÉLEMÉNYÜKET A BOLGÁR KÜLPOLITIKÁRÓL A KONFLIKTUSÖVEZETEKKEL KAPCSOLATBAN, ARRÓL, HOGY TÁMOGATJÁK-E KÜLFÖLDI KATONAI CSOPORTOK BOLGÁR TERÜLETEN TÖRTÉNŐ BEFOGADÁSÁT, VALAMINT ARRÓL, HOGY A BOLGÁR FEGYVERES ERŐK TENGERENTÚLI BEVETÉSÉT CSAK A KÉRDÉSRŐL SZÓLÓ ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁST KÖVETŐEN ENGEDÉLYEZZÉK.

2022 februárjában a közvélemény általában még kritikus volt Ukrajna orosz inváziójával kapcsolatban. A háború elhúzódásával azonban megcsappant Ukrajna támogatottsága és a Nyugat pozíciója.

Az Estat 2022 novemberében végzett felmérése, amelyről az Európai Populizmuskutatási Központ (ECPS) számolt be, feltárta, hogy a bolgár válaszadók 68 százaléka úgy gondolja, hogy az országnak semleges álláspontot kellene fenntartania a háborúval szemben. Eközben az újabb ukrán menekültek érkezését támogatók száma a konfliktus kezdeti 38 százalékáról tavaly októberre 26 százalékra csökkent.

A konfliktus kezdete óta egyébként az Ukrajna és Oroszország iránti szimpátia is csökkent, Ukrajna esetében 32 százalékról 23 százalékra, Oroszország esetében pedig 24 százalékról 21 százalékra, ami a konfliktussal szembeni ellenszenv növekvő tendenciáját mutatja.

Forrás:

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!