Világ

Az USA megvédi Romániát ha Oroszország támadna

Hirdetés

Az Egyesült Államok továbbra is elrettentő tényező kíván maradni a Fekete-tenger térségében a partnerei és szövetségesei oldalán, szavatolva, hogy az utóbbi évek orosz akciói többé nem ismétlődnek meg a régióban – jelentette ki szombati interjúban a bukaresti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője.

David Muniz az Egyesült Államok hatodik flottájának zászlóshajója, az USS Mount Whitney fedélzetén nyilatkozott a hírügynökségnek a konstancai kikötőben. A hadihajó az USS Porter rakétarombolóval együtt közös műveleteket hajt végre a NATO-erők és a szövetségi partnerek részvételével a Fekete-tengeren.

A diplomata elmondta, a zászlóshajó konstancai jelenléte azt mutatja, hogy ‘kiválóak és nagyon erősek’ amerikai-román védelmi kapcsolatok.

Az USS Mount Whitney október 29-én indult útnak az olaszországi Gaetából. A törökországi Isztambul és a grúziai Batumi után Konstanca a harmadik város, ahol kikötött. Az amerikai hadihajó vasárnap hagyja el a román kikötővárost.

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint pénteken összesen hét román, török, ukrán és amerikai hadihajó (köztük az USS Mount Whitney és az USS Porter) vett részt közös műveletben a Fekete-tenger nemzetközi vizein, Románia partjainál.

Hirdetés

Oroszországnak arra a vádjára, miszerint az Egyesült Államok egy nemzetközi haderőt hoz létre agresszív módon a Fekete-tengeren, az amerikai diplomata úgy reagált: az USS Mount Whitney jelenlegi műveleteihez hasonló gyakorlatokat hosszú ideig és átlátható módon készítik elő. Szerinte éppen az átláthatóság a bizonyítéka annak, hogy az egymás védelmét kölcsönösen biztosító NATO-tagállamok nem ellenséges szándékkal működnek együtt.

David Muniz emlékeztetett arra, hogy a fekete-tengeri térségben feszültségeket okoztak Oroszország akciói, Ukrajna egy részének törvénytelen annektálása, a kelet-ukrajnai műveletei, Grúzia területi épségének megbontása. ‘Az Egyesült Államok továbbra is a szövetségesei és a barátai oldalán áll, a partner államok tengeri haderejével együttműködve növeli az elrettentő tényező szerepét a Fekete-tenger térségében, hogy ezek az akciók többé ne ismétlődjenek meg’ – fogalmazott a diplomata.

Arra a kérdésre, miszerint mit üzen azoknak a román állampolgároknak, akik azt tapasztalják, hogy a Bukarest és Washington közötti stratégiai partnerség és a katonai kiadások terén tett román kötelezettségvállalások teljesítése ellenére sem utazhatnak vízum nélkül az Egyesült Államokba, David Muniz kijelentette: ‘Aktívan együttműködünk a román kormánnyal annak érdekében, hogy Románia bekerüljön az amerikai vízummentességi programba. Tudjuk, hogy ez nem csak a bukaresti kormány, hanem a lakosság számára is prioritást jelent’.

A diplomata hozzátette: a Romániában töltött eddigi egy év alatt azt tapasztalta, hogy nem túlságosan nehéz a romániaiak számára megszerezni az amerikai vízumot. ‘Az utóbbi két évben a koronavírus-járvány nem kedvezett az utazásoknak, de általánosságban véve nem olyan nehéz Romániából az Egyesült Államokba utazni. Alig várjuk, hogy ez a jövőben még könnyebb legyen’ – jelentette ki.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!