Európa

Nagy bajban vannak az ukránok

Hirdetés
Igor Zsovkva vezető ukrán tisztviselő a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy az ország készletei “majdnem a nullán vannak”

 

Az Ukrajnában folyó heves harcok miatt a hadsereg kifogyóban van a lőszerből, a készleteket nem töltik fel időben – mondta Igor Zsovkva, Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának helyettes vezetője a médiának. A tisztségviselő egyúttal felszólította a Nyugatot, hogy biztosítson Kijevnek nagy hatótávolságú tüzérségi rendszereket, harckocsikat és vadászgépeket.

A Bloombergnek adott csütörtöki interjújában Zsovkva azon kesergett, hogy “most olyanok vagyunk, mintha szinte semmi lőszerünk sem lenne”, ami megnehezíti az ukrán hadsereg számára, hogy visszalőjön.

“Nagyon gyorsan elfogy [a lőszer], mert a harcok intenzívek”

– magyarázta, hozzátéve, hogy Oroszországnak nagyobb tűzereje van.

Hirdetés

Zelenszkij munkatársa azt is megjegyezte, hogy Kijevnek nagy hatótávolságú rakétákra van szüksége ahhoz, hogy “ukrán területet legyen képes elfoglalni”, szemben az Oroszországon belüli célpontok eltalálásával. A tisztviselő szerint ez a fajta fegyverzet kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy ellentámadást indíthassanak Moszkva erői ellen.

A vadászgépekkel kapcsolatban Zsovkva több okot is megnevezett, amiért Ukrajna igyekszik hozzájutni ezekhez. Többek között rámutatott, hogy az ilyen repülőgépek “nagyon jók a ballisztikus rakéták elfogásában”.

Reményét fejezte ki, hogy a közelgő, február 14-i ramsteini formátumú találkozón Kijev nyugati támogatói további fegyvereket ígérnek, hozzátéve, hogy “itt az ideje”, hogy ne törődjenek tovább azzal, hogy Moszkva hogyan reagál az ilyen szállítmányokra.

A Nyugat által már nyújtott katonai segítségről Zsovkva úgy nyilatkozott, hogy az “túl késő, túl kevés és túl lassú”.

Csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a hírre, hogy a brit kormány esetleg fontolóra vette néhány harci repülőgépének Ukrajnának történő adományozását, azzal reagált, hogy az Egyesült Királyság és több más európai ország egyre inkább belekeveredik a konfliktusba.

Hirdetés

“A közvetett és a közvetlen részvétel közötti határvonal fokozatosan eltűnik” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez a további eszkalációt táplálja.

Peszkov ugyanakkor rámutatott, hogy a nyugati fegyverszállítmányok – miközben szükségtelenül meghosszabbítják a harcokat – nem lesznek képesek megváltoztatni a konfliktus kimenetelét, és nem fogják megakadályozni Oroszországot céljai elérésében.

NIF

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!